A változásról...

Pénteken hajnalban behuppantam a fodrászom székébe, és mondtam, h nem ragaszkodom a hajamhoz... szabadkezet adok, sőt mi több még a nagyon rövid is jól áll a happyhair.hu szerint, de aztán megegyeztünk, h 1 kis copfnyit hagyunk hossznak, úgyh több, mint 20 cm ment a hajamból. Évek óta úgy mentem, h úgy vágjon, h hosszabbnak tűnjön... aztán szinte sikerült megnövesztem derékig... meg hát 1 modern konty is hosszú hajból szép, és mivel naprakésznek kell lenni, inkább mindig hosszú, mert God knows only... persze erre egy Drágaság közölte, h semmi baj, ha oda jutunk és netán rövid, akkor felvarratjuk... ok, és hát nyugodtság. 

Persze eljött a hétvége, és ha Te nem feszegeted a saját határaidat, akkor feszegetteti veled a sors alapon, én az előbbit választottam. Hogy az elejétől kezdjem rébuszmentesen, 1x csak elegem lett már magamból is, és átsuhant a gondolat, h tanár szeretnék lenni. Ez egy olyan cél, vágy, ami rólam szól, nem igényli a MÁSIK felet, totál mindegy, h van, vagy nincs, mert ez az én hobbim, szerelmem, életem, régebben már kaptam biztatást ez ügyben, h menne és jó lennék. Aztán szépen oda fektettem az összes energiámat, tanultam, fejlődtem, készültem. Közben nap, mint nap többet tudok meg magamról, a miértekről, a hogyanokról, és változom. Nyáron volt 1 külföldi képzés, ott mentorrá választottak, és hát kéztördelve elfogadtam a felhívást keringőre, majd jeleztem a szándékomat a szervezet elnökének, h szeretnék tanár lenni. Rögtön közölték, h ez a 3 hónapos közös munka csodás segítség lesz hozzá, úgyh ok. Menjüüüüünk!!! Persze megijedve a felelősségtől rögtön beteg is lettem, és nem igazán éreztem jól magam a bőrömben... De az elmúlt 3 hónap közös munka hihetetlenül klassz volt. Azalatt húztam halasztottam a dolgot, de végül csak összeszedtem minden bátorságomat, beadtam az egész paksamétámat, sőt még a "Nagyfehértől" is kértem 1 ellenőrzést/javaslatot, h mit kell tennem, miben kell fejlődni ahhoz, h kinevezzenek. Negyed óra leforgása alatt válaszolt, megerősített, h rajta. Tett javaslatot is. Örömködtem, h na 1 mumussal kevesebb, aztán el is engedtem a dolgot, és mindegy volt, h megkapom-e, vagy mikor... Oszt a novemberi board elé bekerültem és 1x csak jött az email, h gratulálnak.
Ősszel már kaptam 1 sokk-terápiát a tanáromtól, h idén, de, h ne féljek, majd jövőre a következő tanfolyamot tartsuk együtt. Nagyon hamar eljött a december, és én ott álltam/ültem 16 szempár előtt, ahol csak egy "belső emberem" volt. Egész héten készültem, és úgy éreztem magam, mintha az elmúlt 5-6 évben egyetlen 1x sem voltam tanfolyamon, és semmit nem tudnék. Nem éreztem benne túl jól magam, és küzdöttem, mert régen kizslánykoromban a macik szépen ültek sorban, felszólítottam őket, beírtam az üzenőjükbe, és jól éreztem magam benne... élő néppel ez volt az első, h meg kellett szólalnom... azt hittem a szombat este után, h a vasárnap csak jobb lehet... tévedtem... sírás lett a vége. Jól felszínre került az összes tudatalatti félelem, amit kitekergettem, ez mélyebb megértéshez és feloldáshoz vezetett, aztán folyt köv., m elesünk, felállunk, leporoljuk magunkat és újra nekifutunk... Olyan, mint amikor leesel a lóról és vagy visszaülsz, v. soha többé, vagy csak nagy félelmek közepette... És hozzá kell tegyem mérhetetlenül csalódott voltam magamban, és belenéztem a tükörbe és nem tetszett a látvány, és még a hajam is még mindig hosszú... bla-bla-bla aztán hamar rájöttem, hogy ha letolatnám nullás géppel sem oldaná a bennem lévő változást, mert ez nem ezzel van összefüggésben. 

Kedden újra indultam a csatába :D a zoknimból is csavarni lehetett a vizet, rólam egyet lehet biztosan tudni, h az első szellőre fázom, és télen kizárólag óriási pulcsikban, garbókban + sálban közlekedem és létezem... aha, stressz nélkül igen, nos, öten ültünk egy asztalnál, mert a ház asszonya leszaladt, és akkor egy szál pólóban, víztől verve, kezemet tördelve, tollat pattogtatva (soha nincs semmilyen mellékes pótcselekvésem, nem rázogatom idegesítően a lábamat, nem adok ki hangot, én csendes gyerek vagyok) igyekeztem tanárként megnyilvánulni, és feltenni a kérdést, de nem olyan nip/tuck módon, h mondja el mit nem szeret magán... néha ránéztem a kezemre... a könyökhajlatomat pirosra markolásztam az asztal alatt, az ingámat is letettem, nehogy összegabalyodjon, később a tollat is, mert én nem voltam képes hallgatni... és egyre jobban ment, abban ott már jól éreztem magam. Helyesek voltak, ők is értették, én is értettem. Az egyik hölgy utána közölte, nem is látszott rajtad, h izgulsz :D tényleg??? A szívem elég hevesen kalapált, és ott belül én másképp éltem meg, bár tény, h harmonikusabban, mint hétvégén. A hétvégén már jött is a visszajelzés egy lány testvérétől, h jó volt. Amikor elkérte a telefonszámom és a nevem mellé az volt írva svttanár, annyira röhögtem magamban, amennyire megdöbbentem, és még kóstolgatom azt a címkémet, mert továbbra is az a laza, bohókás Bodri vagyok, aki ha kell annyira kuncog, h alig bírja visszatartani, h kirobbanjon belőle a nevetés, és amikor olyanja van, akkor meg nagyon maga mellé esik és sír, ha kell kemény, és kíméletlenül őszinte, bár 6B energiákkal csomagolva, és amúgy meg lágy, mert úgy könnyebb hömpölyögni és áramoltatni a szeretetet... Bent is csak azt szoktam csacsogni a többieknek, h "spread the joy" :DDDDDDD
Most pedig kb. 6 hetem van, h felkészüljek a következő etapra, és már meg is szólaljak határozottan, őszintén remélem, h a csoport is érzékelni fogja a bennem lévő változást, nem miattam... maguk miatt, és a maximalizmusom miatt.
Tegnap lezárult a mentori történet is, és a tanárok érdeklődőek, kedvesek voltak és biztattak... és igen, én is azt gondolom, h fog ez menni. Azóta persze kitaláltam a következő két lépcsőt önmagam fejlődése érdekében, újabb célok, újabb vágyak, amibe picit bele lehet helyezni az energiát, amiben lehet a határaimat feszegetni... mert még mindig jobb ez az önkéntes belső izgalom, mintha bármitől "szétverne az ideg"...