BUÉK...

Itt az év utolsó napja... azt hiszem gyorsan elrepült... a honnan hová jutottam kérdését én a kilóimban mérem. Nem mintha szokott volt aggasztani, max. 2 hetente 1 kontroll check van... amin megállapítom, h minden visszaállt a normálra... és barátkozom, h a fejemben belőtt kiló a magasságomhoz kevés, úgyh jól vagyok, ahogy... 

Évek óta kivontam magam a szilveszteri forgatagból... többnyire a szomszéd srácokkal való alvást vállaltam be, és szépen átkeveredtem a következő évbe... Most is csendes röhögős baráti kártyázásra készültem... de úgy tűnik buliba fullad... én meg itt ülök még a pizsimbe, szürcsölöm a kvmat, és próbálom meggyőzni magam, h legalább el kell menni... még ha full idegenek is persze a barátnőm ismeri a többieket. Régen lazán ment a vadidegenek közé vegyülés... volt, h nekivágtunk, m hallottunk 1 buliról és simán átmentünk 15-20-an... ahol asse tudtuk, h kik voltak... de kb. 100 fő, úgyh mi már nem osztottunk szoroztunk... ennek persze 10+ éve. Most még próbálom összerakni magam, és ember formát ölteni... ehhez az 1. lépés 1 forró fürdő lesz... hátha átmossa az agyam is kicsit... 

Reggel a szomszéd már ordíttatta a romadáridót... amit 1 idő után kénytelen voltam elnyomni a rádióval... és én nem szeretek hangosan zenét hallgatni. 

Megvívtam magammal 1 fürdő, majd takarítás (öregszem... és elegem van a halogatásból), és újabb zuhany után asszem készen állok... úgyh az új évben találkozunk... 

Nagyon boldog új évet kívánok Mindannyiunknak... legyen szerelem, szeretet, egészség, munka, család, bőség és minden, amit kívánunk magunknak és a szeretteinknek...  

Nem szoktam fogadkozni... most sem teszem... de ha tehetem naponta 4 percet rá fogok szánni, h emlékeztessem magam arra, h miért jöttem ide, és mi a francot kezdjek magammal ebben a csini bőrszerkóban... ha gondolod... tarts velem, és beszéljünk, h innen 2010 végén hova jutottunk 2011-ben. 

http://www.youtube.com/watch?v=fdgOm__0tck

azért reklamálnék, h nem tudok naponta elrohanni a beachre... de ezt is én hoztam létre... 

Get Happy in your Vortex Freaks :D 

Magna Cum Laude... és Ezotv... avagy őrület a köbön

Barbietól ezt kaptuk családilag karácsonyra... eljött a nap. 

Reggel érzelmi mauri masszázsom volt, ami úgy 10 éves nyűgömre adott választ, és kínált megoldást... belőlem igazi mély zokogást előhozni művészet... persze mindig írom, h sírtam... de nálam az kb. 2 könnycsepp, aztán magamra parancsolok, h szedjem össze magam, de azonnal, m a fiúk nem sírnak... ja, de h én nő vagyok??? Áááá igen... ismerős problémakör... 1részről áthidalhatlan, másrészről a könyökömön jön ki... 1 mondat végtelenül szimpatikus volt... a NŐ teremt, a FÉRFI alkot... ok... ezzel meg tudok barátkozni. Mert a legyél gyenge nő dologgal csak a baj van... m számomra az nem a túlélés záloga... főleg, ha az életed minden hülyeségéért ugye te egyedül vállalod a felelősséget, és te vontatod haza és dolgozod fel a kiselefántot... (m a mammutot húzza haza a férfi... aki jelen pillanatban még nem tudja, h hol a haza... legalábbis az én háztartásom környékén nem...) De szoktam gyakorolni... pl. segítséget kérek... ha kérsz, megadatik. A kedvenc törvényem... és még működik is... Én nem gyenge nőként, hanem inkább szőkeként szoktam magamra tekinteni, ha vmit nem látok át... és tisztelet a kivételnek és a természetes szőke szeretteimnek :) Rájöttem, h van 1 bája a télnek, és az is egyfajta meditáció, h a paripát kikaparod a hóból... és alatta megbújik a jég... és Apa gondoskodó és betette a jégoldót, amit Anya megvett nekem is... és használni kellett... volna... pár perc próbálkozás után sem tudtam leszedni a tetejét, így benyomni sem... levenni is képtelen voltam a jégkaparó részét, m vhogy nem jöttem rá a mechanikára... gyorsan odavágtattam az 1. ffiemberhez, h segítsen... gondoltam erőmutatvány lesz... azonnal tudta, h le kell törni... én pedig 1 életre megtanultam... a köv. mozzanat biztos azt lett volna, h nekiesek a jégkaparóval, vagy hívom Apát, h távsegítsen... m vannak dolgok, amire totál igaz, h EDEDÜL NEM MEGY... ez akkor női minőség... ok... 

Úgy jó még paripát takarítani szerintem, ha esik a hó... ahogy ráesik a hópehely és csillog... kifejezetten örül a szívem... a latyakban már persze kevésbé... ilyenkor azért vágyom 1 kis hegyi kuckóba, ahol édes kettesben a szerelmemmel kandalló előtt összebújva a meleg szobából lehetne kitekinteni a havas tájra... A sízős élményből kifolyólag egyértelmű gondolom, ha tél és nyár között választani kell 10 nyár és 1 tél... de az idei télből, még ha hideg is... fura is... árad vmi szépség... és tényleg magam sem értem mi... csak 1xűen szeretem. Biztos agyamra ment a sok bekuckózódás, ami még ugyan 4 nap, de már előre sajnálom, h vissza kell mennem a "pszichiátriára" a kezeltek közé... már róluk is elkezdtem cikket írni... coming soon... 

Gyerekkoromban nem voltam oda a télért, m Apa mániája az volt, h megmosta az arcom az 1. hóba mondván szép legyek... ja... hát szerénytelenség nélkül állíthatom, h nem hiszem, h a hóhoz van köze, de Barbie és én is babaarcú örök kislányképű nőkké cseperedtünk... aztán volt 1 malamutunk Liza, akivel húzgáltuk a gyerekeket a hóba, majd amikor ő elfáradt a kora miatt én húztam őket, ott jött 1 másik flash, h a tél ok... kezelhető... a sízés is rátett 1 lapáttal... idén pedig megláttam benne a csodát... lehet, h csak öregszem??? Azért hozzáteszem NEM vágyom lécekre... mindegy... tehát esti koncert pálinka-kolbász fesztivál, ezért királylány - alias én...

ok... jól láttam... az ablakból kint -8 és 1 ember pólóban, rövidnadrágban kószál... brrrr...

szóval vissza ahhoz a tényhez, h a családom nem jött be értem kocsival, ezért ismét metrózni kényszerültem. Jó nem panaszkodom, m idén másodszorra kellett megtennem... úgyh ez király arány, csak ilyenkor döbbenek rá, h mennyire el lehet szokni a "való világtól"/emberektől. Attól, h nem rózsaillatúak, v. h göthösek, és teleköhögik az egész kocsit, én meg nem győztem imádkozni, bevonni őt gyógyító fénnyel és kérni 1 rakás fényangyalt, h lécci lécci gyógyítsátok meg, és húzzatok már körém is 1 burkot, h ne kapjak semmilyen nyavalyát... és még meglepetés is ért, hiszen a Stadionoknál lift van az aluljáróban és tök kulturáltan fel van újítva... és mindez a hűhó 1 pálinka miatt volt... ami jó volt, meggyes... bár nyáron a málnás vhogy jobb volt... a kolbász viszont vmi isteni volt, kivéve, h ki kellett menni érte az épületből úgy, h már előtte leraktad a kabátodat... úgyh Barbie és Apa volt a hősök hőse, m én kiléptem, kockára fagytam, majd vissza a melegnek nem mondható csarnokban várakoztam Anyával tovább. 

Kisebb más családi drámája után és 1 pálinkával beljebb végre elkezdődött a koncert bruttó 3,5 szám volt ismerős... a klasszikusok... pálinka dal, vidéki sanzon, színezd újra és a sirató v. mi, amit Jucus mutatott nekem majd 1 hete... Pataki Attila volt a vendég... asszem több edda slágert ismertem, mint magnát... figyeltem, ahogy az öreg Ken ugrál a színpadon és Kozsó féle lelkében nyíló virágoskert módjára szórja a közönségre a szeretetét, és mocskosul barna, amolyan "természetesen"... Ja igen a közönség... az is 1 fura dolog... nagy dózisban emberek között lenni és vminek a közepén lenni... én azért igyekszem másokra figyelni, m én is utálom, ha lökdösnek... persze 1 langalétának sikerült akkora elánnal fotózni körülöttünk, h a csontos könyökével és a böhöm táskájával fél percenként belém mászott... ezeket én nem nagyon tudom túl jól tolerálni... de csendesen arrébb lépek, majd ha ezután is elefánt a porcelánboltban, akkor rá nézek a szúrósabbik tekintetemmel, úgyh 1x sikerült bocsánatot kérnie, nekem meg lopnom a távolságot... ahogy a baseball-ban :D 

A gitáros higany mozgása az elején n vicces volt... a dobos karzaton ült, az énekesnek lenyűgözően tiszta és szép hangja van... jók voltak a meglepetések és a két színpados fellépés, helyes volt, ahogy odasündörgött a feleségéhez, h megcsókolja... és neki énekelt 1 dalt... ezeket én értékelem. 

tibibácsi... sírtam a röhögéstől... eszembe jutott a kizslánykorom a 3 kívánság és még írtam is neki, azt nem tudom, h elküldtem-e... de bobtail kutyát kértem tőle :D Pár éve úgy alakult az életem, h volt szabadidőm, és kisebbik fia bébiszittere lettem egy kis időre. Helyes gyerek, de nem mondtam neki, h ki az apja :) mert nem is tudtam, h vajon tudja-e, hisz olyan rég volt már. Én Tibi bá'val nem találkoztam, de azért akkor zokon vettem, h nem kaptam bobtailt... annál édesebb kutya nincs. Mindegy... elmesélte, h 20 évesen 67-ben vezette az 1. három kívánságot :D igazi legenda... most is 12 labdát dobált szét... persze 1-et sem arra, ahol mi álltunk... de nagyon jót röhögtünk. 1xcsak befúrta magát körénk 1 kétajtós szekrény, aki Barbie duplája volt hátszélességben, és ugrált, tapsolt, kalimpált, teli torokból énekelt... nagyon  vicces volt... mákli, h bakancsban mentem, m a nagy ugrabugrának az lett a vége, h rámugrott... utána inkább tapsolt :D próbáltam más vmi empatikus szemmel tekinteni a párocskákra, m utoljára ott Anastacia koncerten voltam édeskettesben... és akkor én is bújtam, öleltem, ölelve voltam, úgyh a legtoleránsabb tekintetemet vettem elő... a koncert után volt még retro diszkó, és írtó jó számokkal kezdtek, de szépen mentem haza, m vittek...

Itthon még kötögettem megnéztem a Madagaszkár 2 végét, és 1xcsak hajnal 1 körül lett, amikor a tv2-n jött vmi ezotv műsor, és ugye 2 napja járt nálam 1 bnőm, aki mondta, h 1ik bnője elment 1 jósnőhöz, majd az "kitanította", és most rendezvényeken jósol... 

Ez nekünk spirituális embereknek tud "fájni"... nem azért, m csalással és nulla szakértelemmel és képzettséggel hullasokat keresnek... m legyen... hanem az, h a szkeptikusok elkerülnek 1 kóklerhez, akkor gyorsan leszűrik, h mindenki más is hülye... és semmirekellő... 

1x kaptam 1 emailt és ott 1 állás ajánlatot ilyen tv-s őrületbe, úgyh ha totál elment az eszem és Bodressza v. bármi essza v. vmi egész misztikus néven le akarom rombolni az eddigi életemet... még profilt válthatok... De mivel úgyis kötögettem, hát nem kellett felpillantanom, csak hallgattam... és most küldöm a pénz energiát... és háromig számolok, és aki hívja a 06-90- telefonszámot már kapja is... és röhögtem magamban, h TÉNYLEG VKI EZT ELHISZI??? Az energia nem telefonon keresztül megy könyörgöm... Mindannyian egyek vagyunk... és mi magunk teremtjük a saját világunkat... 

Most épp lázadok is magam ellen, h Adrika... enough is enough... úgyh full fókusz van, mert hív a sorsom, és there is no turning back. A legjobb az volt, amikor nyuszika betelefonál, h pénzenergiát kér... bár az n+1 jóst hívva is persze ott az energy... és mindenki megkaphatja és 3 napon belül min. 30e ft-ot kap az illető, de akár azonnal... azért eljátszottam a gondolattal, h ha ez elő egyenes adás, ki az, aki hajnal 1 és 2 között bír kapni bármilyen összeget??? De persze én szoktam mondani, h nagyot kell álmodni, és az univerzumnak épp akkora erőfeszítést kíván egy gombot adni, mint 1 kabátot... úgyh a nercre gyúrunk :D Mindegy... nyuszikától kérték, h koncentráljon küldöm a ráhatást, 1-2-3 csettint és már ott is van. Aztán persze volt, aki kérdést tett fel... kiveti a kis kártyáját, és mondd kontrollálatlan információkat... úgy, h a kérdés feltevése után AZONNAL kikapcsolják a vonalból, nehogy reagálni tudjon bármire... na itt is néztem egy nagyot úgy a 2. 3. telefonáló után... h itt is tesztelném azért, h annyit mondanék párkapcsolat... aztán mit mondd... m abból nem derül ki, h van, nincs, alakul, de nézze a kis kártyájából...
Nekem amúgy is averzióim vannak a jósokkal. Voltam régen párnál... mindenki vkinek a tuti embere volt, aki megmondta a frankót... vhogy nekem nem... biztos az én hibám és hitrendszerem az oka... 1részt néha annyira jó lenne 1 kis segítség mástól, és bár közvetlenül az Atyaúristenhez szok könyörögni, h válaszoljon, a szárnyatlan angyalai közül ritka, aki releváns infót hoz, vagy csak túl nagy a tudatos kontrollom... Kazanlár Emil bácsinál tanultam a kerek tarot-ot... ott kaptam tőle 1 elemzést. Nagyrabecsülöm és tisztelem, és hihetetlenül jó szakember... de kidobta a kártyákat, és én csak lázadtam, mert az épp duálnak hitt szerelmemről nem mondta azt, h vele leszek forever together... ami 1 szerelmes nőnek kicsit enyhén szólva gyomrosként hatott... eltelt 1,5 - 2 év mire visszatekintettem és megértettem, h minden szava igazzá nőtte ki magát, hiszen mások leírták nekem, amit mondtott... és volt, h visszaolvastam... a duálommal kapcsolatban... 1 vmi, psb. vki még nem ért ide... a fiam, akire mérhetetlenül büszke leszek... well... már volt névsor olvasás... úgyh előbb utóbb évek kérdése, de bekocog ő is gondolom/remélem. De azóta sem megyek jósokhoz. Voltam pár asztrológusnál is... hááát én még mindig magamban hiszek... ezáltal persze meghallgatom, de aki nem asztrozófiai elveket vall, és "retteg" a bolygóktól a "káros" hatásuk miatt... azzal megint nem tudok azonosulni. Szerintem nem az a nagy kunszt, h elmondd vkinek, h erőszakos, mint a megveszekedés, és rosszindulatú és hirtelen nem is jut más nega tulajdonság eszembe... hanem az a nagyszerű, ha el tudod mondani, h az bőrruha, amiben most közlekedik milyen kincseket/értékeket rejt... szeretem sokkal magasabbra rakni a lécet, h kihúzza magát, és tudja, h nagyszerű, és akkor talán mivel belül tisztában van a gyarlóságával, azt nem kell külön kiemelni, de talán akar hasonlítani ahhoz az önmagához, aki a lehetőségei szerint még akár lehetne is. Ez 1 választás... ahogy az is, h én inkább szeretem emelni a másikat, mintsem ledöngölni, ha már kér... Mert ha KÉRSZ... MEGADATIK. e punto, e ÁMEN :)

Túlélni a karácsonyt...

Idén is eltelt... amolyan félkómásan, ahogy évek óta. Időzavarban szenvedek... néha elhagyok az emlékeimből 1-1 évet... ma reggel a kádban döbbentem rá, h nem is 10, hanem 11 éve kérték meg a kezemet, de ebből kifolyólag 10 éve "nem szeretem" a karácsonyt... pár éve egyszer vhogy, vmiféle csoda folytán nagyon harmonikusan sikerült megélnem, tavaly épp, h túléltem, idén szo-szo... Barbie többnyire dolgozik 24-én, tehát én beugrom érte 2 körül és úgy megyünk a családi ebédre, ahol többnyire a mamák is jelen vannak, idén csak az egyikük, aztán jönnek a gyerekek, kibontjuk az ajándékokat, megünnepeljük Apa szülinapját... most döbbentem rá, h még mindig baromi fiatal... még mindig 3 éve van a 60-hoz :D aztán én hazaviszem a mamákat, majd magamat, miközben sírdogálok, h senki/semmi nem változott, pedig tavaly megígértem magamnak... eddig írtam mindig listát is... 24-én reggel visszaolvastam, és mivel az A/4-es oldalból 2 dolog teljesült, széttéptem, és úgy döntöttem ELÉG... lista sincs többé. 

Idén csak egy mama jött, annyira kis édes. Közölte, h nőttem... mondtam neki, h több mint 10 éve nem, de akkor ő ment össze :) és igen. 82 éves, és tényleg kisebb, kis totyogós, nagyon kedves. Hazavittem, felvittem a csomagjait, megmutatta a virágaimat, amit ő gondoz a téli időszakban, m az én lakásomban ha túléli egy virág én már örömünnepet ülök... és szerencsére van 1 calatheám, ami óriási, és túléli a szeretetemet már több mint fél éve... és karácsonyra a névnapi orchideám is kinyitotta az egyetlen megmaradt bimbóját. Öröm és boldogság... lila... a kedvencem. Idén nem állítottam karácsonyfát. Őszintén szólva fogalmam sincs melyik rejtett dobozomban van, a díszekről nem is beszélve. A költözésem előtt mindent gondosan elrejtettem... és vannak dolgok, amit még nem kell bolygatni. Adventi koszorúm viszont van... minden évben. 

Most a gyerekek nagyon elfoglaltak voltak, úgyh másnap délután mi mentünk hozzájuk, úgyh szépen megnéztük a legó repülőt, a világítós jedi kardot (amivel persze Barni rögtön lekaszabolta térdből a lábaimat, és h biztosra menjen a kezeimet is... ilyenkor össze kell esni és rendesen tenni a dolgomat, különben lázadás van és rám húz még 1x... a mázlim, h kard nélkül is hosszabb a kezem, úgyh meg tudom csipkedni a pocakját...), a pisztolyt, amiben már az elem lemerült, ezáltal hiába volt az az én fegyverem... a jedi kard ellen semmit nem tehettem..., a dominókat, ill fekete pétereztünk... toy story 3... még a húgomnak sem sikerült megugrani a lécet, h a párok gyűjtése nem csak a figurák, de a számok egyezését is kívánja :) jókat röhögtünk. Édesek voltak, aztán nagy wii-partyba fulladt a dolog... majd Apa rácuppant az íjazásra, úgyh onnantól kezdve nem volt több játék... nekünk. Anya évek óta ilyenkor marcsát csinál... lehet, h Ti hatlaposként ismeritek... nekem az a gyerekkoromat idézi. Apai nagymamám Nagyrozvágyon élt, és mindig, amikor mentünk... bármikor... de tényleg... marcsát csinált... ez 1 szalakális tészta vmi hihetetlenül finom csokikrémmel... 4 lapos amúgy... egyenként kell megsütni a lapokat, úgyh kellő macera, de imádom, azt már kevésbé, h állni kell hagyni sütés után, és várni kell legalább 1 napot az evéssel. (Mázli, h most épp jókor érkeztem!) És, amikor olyan, mint a mamáé... végtelen hálás tudok lenni érte.... és hihetetlenül irigy is :) bár ok... a gyerekekhez vittünk, és én ott nem ettem belőle :) de már küldtem nekik emailt, h a holnapi koncertre hozzanak utánpótlást, mert a doboznyit már megettem 1 nap alatt... ui. vasárnap ki sem mozdultam, csak néztem a tv-t egyik csodás történetet a másik után, közben kötöttem, ettem, tanultam, fordítottam... úgyh végülis nem unatkoztam. 

Ma reggel úgy éreztem ideje felöltöztetnem az új hűtőmet és ki is dobtam a brazil/portugál beszállókártyáimat, amiket őrizgettem a régi hűtőmön több mint 1 éve... Miután elolvastam a csillagtitkok írását próbáltam végiggondolni, h honnan hova jutottam ebben az évben... vannak részek, ahol tk. felülmúltam a várakozásaimat, és vannak területek, ahol úgy érzem elég... lay down and die. Aztán úgy éreztem, h egy öreg vénlány leszek, aki a macskájával fog megöregedni... és még 1 nyamvadt macskuszom sincs... és én leszek az, akinek hiába életfeladata a család/anyaság, és 1 óriási hold-jupiter van a rák mc-jén... többé nem leszek szerelmes, m pont nem történik semmi... aztán végiggondoltam Máltát, ui. a Legkedvencebbemék ott karácsonyoztak (és már n várom őket, h hazaérjenek és írjon, h hogy telt... bár ÉPvel minden nap ajándék... és bár giccsesen hangzik... igaz... ő is várt rá eleget), és eszembe jutott, h mennyire "rosszul" éreztem én ott magam az utolsó céges kiküldetésemen egyedül, miközben 1 halódó, vergődő kapcsolatban voltam, és a falba verem a fejem, h mégis mit vártam... mit reméltem, h újra... 3 hónap volt, ami tény, h megváltoztatta az életemet... de összesen 3 röpke hónap volt lassan 15 hónapja, és persze történtek lehetetlennek vélt dolgok, amik sírásra/önmagam legyőzésére késztettek, de új év, új élet, a múltat totál magam mögött hagyva lehet átkelni... az utolsó próbát... hááááttt izé... asszem súroltam, de ugrottam... remélem... Azt ígérik jövőre már nem lesznek ekkorák. Hogy nehéz év volt-e? Asszem mozgalmas, hol bele akartam halni, hol szárnyra kaptam, mentem, láttam, győztem, volt sok-sok nevetés, és ja... sírás is. Asszem nem volt a legkönnyebb és legjobb évem... de the best is yet to come...   

Olvastam a csillagtitkot... próbálom helyrerakni a dolgaimat. Újra kinyitom a placidust és nézegetem a képletemet, közben elővettem a majd 10 éve a polcon lévő Új életet kezdhetsz könyvet... pár éve jöttem rá, h azt is Estherék írták. Annyira más még a fordítás, mint a későbbi könyveikben... de így is klassz. Éjszakákon át olvasgatom... elővettem 1 köteg A/4-es papírt is, h fókuszáljak. Amikor elvesztem a hitemet mindig van vmi, ami továbblök. Erre jó a fordítás. Pl. most svt-s honlapot, olvasom a miérteket a hogyanokat... erőt adnak, és én is látom, h ez működik, és sőt mi több a saját életemben is vannak területek... a klienseim életében is, csak vmikor, mintha agymosáson lennék, és feketében látom a dolgokat. Pedig most a távozó királylány a cégtől, akit nagyon szerettem írta búcsúzóul, h épp olyan színes egyéniség vagyok, mint amennyire színesen öltözködöm... n+1x tette szóvá az egy év alatt, h 3 színnél 1x-re többet nem veszünk fel... én néha ezzel nem értek egyet. :) papagáj vagyok, ezért is lóg rajtam 1 színes hippsy nap, mint nap... h +1 színem és 1 szigetelésem legyen. 

Asszem ma még NEM lépek ki a lakásomból... holnap reggel 10-re már masszírozódom, úgyh azt már nem úszom meg... emberek közé is megyek nagybevásárlás formájában, bár ma már vendéget is fogadok... sőt 1 telefont is felvettem... megyek szólít a kötelesség, és randim van a Felső Énemmel, m van miről diskurálnunk... További jó pihenést az év hátralévő részében. :)

Nyári nyúl a havon, avagy 1 sízés története

Ismét itt a tél... hát azt hiszem itt az ideje, h életem első "sízős" kalandját elmeséljem...

Egy szép napon a liftben a kis kolleganőm összefutott az egyik ötödikessel, akik épp síelni készültek, és rögtön  leboltolta, h mi is menjünk... a megfelelő időben és team-building szerűségnek eladva felajánlotta a főnökség a lehetőséget. Én, ha tehetem télen inkább nyárba megyek, mert úszni és a tengerparton pörgölődni sokkal vonzóbb, mint 1 kéz-láb törés lehetősége... Valahogy az élet úgy hozta, h thank God a bp-i irodából csak 3-an mentünk (ui. az egyik ember a teljes pereputtyát hozni akarta, de később indulva, és nem volt már szoba :)), + az 1ik külföldi kollega, és 6 ötödikes. Isteni szálloda, a sífelvonó 3 perc gyalog, az éjszakai hepalykodós rész pedig az utca túloldalán... 

Részemről csak nagy unszolásra vágtam bele a kalandba, mivel abszolút semmi téli holmim nincs, csak 1 hótaposóm... utoljára 6 évesen volt a lábamon síléc, amikor Andi barátnőm az 15 centis levélkupacra rátapadt hógombócról próbált lecsúsztatni... úgy ezt semmilyen szinten nem tekinthetjük releváns tapasztalatnak. King Julian (a cégünk tiszta madagaszkár... minden karakter megtalálható, erről később...) a tudomatutit atyja... az indulás előtt rám nézett, és megkérdezte, h majd te is ülsz a sín? Ránéztem röhögtem, és közöltem, h remélem inkább állni fogok... de igen... próbálkozom.

Multikulti környezetben vagyunk... ahol, ha 1 helyes mondatot kimondanak örülünk, ellenkező esetben hol hangosan, hol halkan derülünk. 

a nagy kalandok előtt boldogan...

Azt hiszem 4 napra mentünk Schladmingba, M. előmozdítva a jól-létemet ígért 1 oktatást... amúgy meg mondta, h ihatok 1 hüttébe… 1etlen kérésem volt a cfohoz... beszéljen az oktató angolul. Reggeli után felmentünk a felvonóval a többiek ügyesek voltak, tehát síeltek, és mivel oktatási lehetőség csak du volt, beeveztem a hüttébe, ahol simán kértem 1 mojitót, m a jagert és tsa-it nem szeretem... nagyon furán nézett rám a kis tiroli nacis pasi, a többiek meg kiröhögtek, úgyh maradt a limonádé, de aztán eljött a várvavárt óra, és Franz is megérkezett... a hó vízszintesen esett bele a képembe... és a fiatalemberrel nem nagyon beszéltünk egy nyelvet... a 2 óra roppant kimerítő és izzasztó volt, és amikor a lankákon követni kellett egész jól ment a kék és piros pályán is... a schluss und so vhogy kezelhetőnek tűnt. Persze nem bántam, h este csak inni és bulizni kellett és lekerülhetett a baromi nehéz cucc rólam. A dj persze pocsék volt és szétcsapott tücc-tüccel minden norm zenét...

Imádok szállodákban lenni, és min. 1 órán keresztül reggelizni, szépen komótosan, több körben, minden finomságot végigkóstolva... még bp-en ígéretet kaptam, h mindig velem lesznek a kollegák és nem hagynak el... mintha csak sejtettem volna, h ez reménytelen vállalkozás, hiszen általában, aki síelni tud/szeret és végre eljut odáig, nem 1 full kezdő mellett akar lavírozni, hanem élvezni azt a bármit, amit síelés/ snowboardozás közben élvezni szoktak... 
Persze jött a csavar, h a pasi – biztos lefagyott az agya a mínuszokban – két év múltán bevallotta, h első látásra szerelem volt a dolog... (és ez kölcsönös volt) és, h ne legyen 1xű a történet 1 friss (fél éves se) házasság és egy -3 hónapos magzat is ott volt a képben... én abszolút szerelempárti vagyok, de ez 1 baromi nehéz szituáció volt... (főleg, h épp akkor lábadoztam a saját érzelmi mélypontomról, ahol szintén volt feleség és gyerekek) 1átalán miért kell elvenni vkit, ha nem gondolja az ember komolyan? Miért fél vki nemet mondani? És mi nők miért nem halljuk meg, ha a pasi segélyért kiállt... mert azért a ffiak működése nem rocket science... azt mondják többnyire, amit gondolnak... nem úgy, mint mi nők... ha félnek, vagy úgy gondolják, h vminek nincs még itt az ideje... kimondják... mi meg azt gondoljuk, h majd túl lesznek rajta... és sokszor tévedünk :D... Persze hallottam azt is, h az esküvőjükön felreptetett 2 galamb közül az övé lefejelt vmi oszlopot... a család nagy derültségére... ha már előtte lebeszélni nem tudták élete ballépéséről... a galambja azért próbálta még szállítani az üzenetet a dolog üdvösségéről. 

ededül nem megy... 

Szóval ott álltam újra a hegyen a lovebirdsökkel, akiket nyilván zavarni nem akartam, hiszen tisztában voltam a súlyával, h itt és most van idejük és lehetőségük édes kettesben kötetlenül lenni, és átbeszélni minden vélt v. valós érzést... úgyh rábíztak Alinkára miután rám applikálták a léceket életem első önálló síelése előtt... mire átaraszoltam az ő kiindulópontjukra a csaj már sehol nem volt... úgyh kénytelen voltam egyedül suhanni... amolyan ijedt csirke módon tettem mindezt... óriási félsz volt bennem, m baromira begyorsultam a lankán is, és próbáltam mindig emlékezni, h schluss and so... és Franzi egyéb intelmeire, és h hogyan lassítod magad... vhogy esés nélkül elkeveredtem az első felvonóig, ami visszavitt volna a hüttébe, de persze nem működött ezért lejjebb kényszerültem, és láttam, h ott tömegek várakoznak és felvisznek... abban reménykedtem, h a kiinduló pontomhoz, ahol szépen leülhetek és megvárhatom a többieket... azt azonban elfelejtették mondani, h táblákat kell néznem, és itt 15+ pálya van... úgyh szépen beálltam a tömegbe és vártam majd 1 órát... ill. próbáltam 1 minilejtőn elevezni addig, amíg a felvonóig el lehet jutni... tekintve, h nulla ismeretem volt (pontosabban Legkedvencebbem ügyes síző, úgyh kaptam indulás előtt tőle 1 felvilágosító emailt, amit próbáltam értelmezni és eligazodni a különböző felvonó típusok között)... hátracsúsztam, és úgy láttam biztonságosnak mindenki legfőbb javában :) ha leapplikálom a léceket, ezek után simán a bakancsban állva eldőltem :D, de igyekszem nem letarolni dominóként másokat... aztán vissza kellett venni, mert csákányoshoz érkeztem, és ott odacsapódtam vkihez, h legyen szíves elmondani mit és hogy, m kb. 1 napja ismerkedem a sporttal... nem értettem, h miért mondja, h I admire u to use this... (részemről semmi csodálatra méltót nem találtam a dologban, csak fel akartam jutni, és négykézláb nem ment volna) addigra annyira kidöglöttem már, h le akartam ülni... persze rám kiabáltak, h ezt nem lehet, mert a hajlított comb alá kerül a csákány és felhúz a lécen, majd a végén ki kell csúszni... végülis vhogy sikerült a művelet, amikor is megláttam a tetőt és mindenhol a piros pályákat, rájöttem, h huppsz lehet rossz helyen jöttem fel... a kéken is alig bírtam lecsúszni, mert amikor már annyira begyorsultam, akkor kalimpáló rajzfilmfiguraként vhogy úgy helyeződött az egyensúlyom, h 1x csak állva maradtam... eljutottam egy picit lejjebb, de ott a kék pálya le volt zárva... úgyh nagy kétségbeesett sírásban törtem ki és hívtam a lovebirdsöket, h hol vagyok és jöjjenek értem, m nem jutok le, m baromi meredek... hallottam pár magyar szót, odamentem, h mégis hogy lehet innen lejutni, de nem léccel... NINCS LEFELÉ LIFT... damn :D kiborultam teljesen... mire 30 p múlva odaértek addigra vhogy megnyitott a kék pálya is, úgyh édes 3-asban mentünk le... addig nem estem... na azon a szakaszon többször is... lendületből ki a pályáról ui. félek a sebességtől, és amikor megindultam próbáltam fékezni magam, de inkább elvesztettem az egyensúlyomat... azon a szakaszon épp gyerekeket is oktattak... na ott annyira sikerült kiesnem, h totál beleestem 1 puha hókupacba... ott azt hittem, h a térdemnek annyi, mert a léc nem oldott le, cserébe magam alá tekeredett... az oktatók csak szerényen röhögtek... én nagyon... mert érzékeltem a rajzfilmfigura létemet... és a többiek velem nevettek, amikor látták, h én sem sírok... de hárman ástak és emeltek ki a hóból, ui. a léceim és a cipőim is eltűntek. Eljutottunk 1 kisebb helyre, ahol a gyerek pálya volt állításuk szerint... ott volt tárcsás és csákányos felvonó is, úgyh én a tárcsásat választottam, h azt az élményt is begyűjtsem. 

A napozóágyból a látvány

Ott én szépen beleheverdtem a napozóágyba, h kipihenjem a nagy izgalmakat, és figyeltem a tömeget, mivel ők még gyorsan elmentek csúszni és megbeszéltük, h 3-ra jönnek értem... 3/4 3-kor úgy éreztem, h mégis le kéne csúsznom egyet, és simán visszatárcsázódom, mint a rutinosak... kár volt... vhol félúton akkorát zakóztam, h leesett a lécem szana szét dobálódott ... én nem tudom a profik hogy csinálják, de kb. 40 percet próbálkoztam azzal, h visszaapplikáljam magamra... természetesen lejtőn vagy, és csúszik, és annyira ki vagy dögölve, h nem tudsz teljes erővel és súlyoddal rácsattintani... és ebben más sem tud segíteni, nem mintha bárki próbált volna... bár ott volt pont 1 snowboard technika pálya, és annak a kerítése... abban sem sikerült megkapaszkodni... naná, h sírtam... és baromira ki voltam dögölve már... utána bedühödtem, lecsatoltam a léceket és lecsattogtam gyalog... alig értem le a felvonóhoz, h visszatárcsázódjak... és amiatt is aggódtam, h elkések... persze nem sikerült... mire felértem ők sehol... kezdtem már kicsit frusztrált lenni, felhívtam őket... adtak 1 irányt, h ők hol vannak, és hol találkozunk... esve-kelve (és a szó legszorosabb értelmében) átkeveredtem vhogy, de addigra 4 elmúlt... ott kipróbáltam a kabinos beülős cuccot úgyh ott kényelmesen voltam, bár roppant ideges... túl sok volt a kaland aznapra... felértem MÉG MAGASABBRA... és persze 2 pálya volt, mindkettő piros... és ők pedig sehol... és tudtam, h hamarosan lezárják a felvonókat... és a változatosság kedvéért sírtam megint, és pánik és kétségbeesés uralkodott el rajtam. Hívtam őket, h mégis hol vannak... hát 1 másik pályánál... Jöttek fel magyarok... és hallottam, h beszélgetnek... Adri hol van? (a néma sikolyom belül megszólalt, h haló gyerekek itt vagyok...) Adri nem jött fel, mert nem tudna lejönni... (jól van... lehet mi Adrik nem a síelés bajnokai vagyunk... ez sem baj)... de persze megtörtént a rémálmom... a felvonót LEÁLLÍTOTTÁK mire ez a 2 tehetséges mr. ripley megérkezett... és a kedvükért nem indították persze útnak... iszonyúan sírtam a telefonba, h én innen tuti nem megyek le... max. lesétálhatok, de 1000 valahányszáz méteren vagyok, és idegileg és testileg is kicsit kimerülten és AZONNAL CSINÁLJANAK VMIT ÉS JÖJJENEK ÉRTEM vagy küldjenek helikoptert, m sötétedik és különben is… soha nem érek le… 5 körül járt és az utolsó lefelé menő kabin is f5-kor elment a hegy túloldaláról.  

A látszat néha csal :)

T. átvette a telefont, – és igazi filmbe illő jelenet következett, amíg Á., aki beszélt németül elkezdett vmi megoldást keresni – és úgy gondolta, ha sírva tartja bennem a lelket túlélhetem… Adri beszélj hozzám, mit látsz?... mondom havas csúcsokat, pár embert még, és 1 vörös huskyt a családjával... és a kutya mivel síel??? Hát a mancsaival, nincs rajta síléc... igazi könnyfakasztó képkockák, ahol a hős az utolsókat rúgja mielőtt lepereg előtte az élete :) "Gyorsan" kiderítették, h ők bizony fel nem jutnak értem, én viszont képtelen vagyok lesíelni, mert a kezeim/lábaim töretlenségét igyekszem megőrizni, ha már 30+éven keresztül ezt sikerült... úgyh baromira sírtam, imádkoztam, és pipa voltam, és mindezek az érzések keveredtek bennem. Találtam ott egy felvonókezelőt és megkérdeztem, h ő hogy jut le… pechemre síléccel, úgy ezt buktam. Végül arra a megoldásra jutottak, h a motorosszános hegyimentőt küldik értem, mert úgysem hagynak fent senkit, főleg sötétedés után. Amúgy annyira remegtem fent egyedül nem az idegtől... hanem a félelemtől/pániktól, h OMG. Aztán a ténytől, h jönnek értem annyira megnyugodtam, h elkezdtem nézelődni és magamba szippantani a hegységek és távolságok és a fehér hótakaró nyújtotta gyönyörű látványt, és úgy döntöttem, h barátkozom a természettel, gondoltam picit közelebb sétálok a széléhez, és ha már itt vagyok, akkor csinálok 1-2 képet... ahha 2 perc sem telt el... épp az úttól kb. 1 méternyire sem bóklásztam, amikor láttam a kis motoros fickót jött, és alig lassított majd kanyarodott is lefelé... Bordi fut, próbál integetni... hát baromira elhajtott, tehát én újra pánikol, kétségbees, bőg, telefonál, és feladatot ad a mentőosztagnak... közölte a fickó, h ő nem látott fent senkit... pláne nem kétségbeesett nőt... Á. elég erőteljesen próbálta őket meggyőzni, h higgyék el nem vagyok nyugodt és igenis le kell hozni or else, ha még 1x feljön én az út szélén very desperate módon várom... na akkor már valóban nem mozdultam egy lépést sem... és már mindenki más lement az egész nyavajás hegyről... 1xcsak megékezett a motoros, a bácsi kissé morcosan bevágta a lécemet a tartóba, engem a székbe... és baromira kellett kapaszkodnom, h ne essek le... majd lent/fent még elindították a kedvemért a liftet, ui. kizárt dolog volt, h élve lécen lejussak, úgyh szépen beültem a nagy magányomban 1 kabinba, ahol 1 ffi közölte velem vmiféle angolsággal, h végre, h megérkeztem, m rám vártak... úgy voltam vele, h ha tudná, h ÉN hogy örülök, h megérkeztem... akkor inkább befogta volna a kis csőrikéjét... persze több körös sírás után leérkeztem... és még akkor is vagy 20 p-et kellett várni a lovebirdökre, h ők is végre leérjenek, mivel ők meg épp felfelé tartottak hozzám, m bekönyörögték magukat a felvonóba. Végül 6 körül össze is futottunk volt nagy nyakbaborulás, sírás, és közöltem velük, h sokkal tartoznak :). Nem nagyon röhögtek látványosan, de h mikor fogunk tudni röhögni ezen a történeten... Nem kellett rá sokáig várni... este már a szaunába miután az összes pucér osztrák lelépett tudtunk humorizálni a történteken... de érthető okokból úgy döntöttem, h másnap nem öltöm magamra a sígúnyát... ezt a röpke pályafutást én itt befejeztem.

Me & my strawberry margarita

Az egyik estén mexikói étteremben ettünk és isteni koktélt ittunk VÉGRE!!! (FYI mindkettő nagy kedvencem, úgyh részemről teljes volt a napi stressz után az öröm!) 
A másikon pedig 1 másik falusi étterembe, majd éjszakai szánkózásra mentünk... Ott is az utolsó "menetet" kaptuk el záróra előtt... nagyon durva volt, persze a nyomok és kék zöld lila sárga foltok a test mindenféle pontján még durvábbak voltak másnap és az azt követő hetekben... Újra meg kellett tanulni szánkózni. 10en voltunk, és a sötét erdős részeken igazán félelmetes volt... hasítasz lefelé a sötétben néha olyan, mintha kizuhannál a fák közé... 1x úgy összecsattant az állkapcsom, h azt hittem kiesnek a fogaim... én rosszul értettem az irányítást, ui én kitettem a lábam arra az oldalra, amerre haladni akartam, de nem a földre... ui. anyukám már megtanított, h nem nyúzzuk le cipőnket... úgyh a végén viszont letettem, m a sarkaddal irányítod. De nem könnyű és összevissza törtük magunkat... néhol nincs kivilágítva és akkora hupplik vannak, ahol repülsz... ijesztő az is bár klassz élmény. Nekirongyoltam 1 "slow down" táblának szerencsére le nem fejeltem, de nem választott el sok. Alinkát 1x elkaszáltam... mert néha pl. húzni kell magad, mert annyira nem megy sehogy... máskor olyan sebességgel mész, h nem tudod kontrollálni. Volt, h rossz irányba kanyarodtunk... ami azt jelentette, h betonútra keveredtünk, nem volt teljesen kitáblázva... volt iszonyat nagy ugrató is... úgyh volt élményben részünk rendesen... volt, hogy csak óriási sikításokat hallottál/hallattál... így tudtuk belőni, h vajon ki merre jár... kb. fél óra 40 perc alatt sikerült is leérni... h 1 db-ban... az túlzás, de viszonylag igen... lent a krimóban gyorsan leöblítették az izgalmakat pár jagerrel, én pedig bevállaltam a sofőr szerepét.

készen állunk az újabb adrenalin
bombától túlfűtött kalandokra

Másnap, amíg ők elmentek síelni, én beültem a bárba a fekete pálya lábához és 1 forró tejeskávé és 1 laptop társaságában múlattam az időt. Figyeltem, ahogy jönnek lefelé hihetetlen technikával, és h annyira mini bábúnak tűnnek messziről… A másik helyes élmény a gyerekek, ahogy suhannak… gondolom baromira nem félnek, m alig nőttek ki a földről, tehát ha esik, akkor is közel a föld… és vhogy teljesen máshol van a súlypontjuk és a fekete pályán is hasítottak…

Hazafelé az 1. huszárvágásnál átvettem a kormányt, és beültettem őket hátra, nemcsak azért, h így az én zenei ízlésemnek hódoljunk, hanem bennem feljött minden élmény, amit a brazil susnyásban átéltem, h mennyire jó a másik közelében, és csak vele beszélni, sétálni, időt tölteni, és ha én ülök hátul, akkor meg sem tudta volna fogni a kezét, hisz elvileg én nem tudtam a dologról… úgyh előre figyeltem, zenét hallgattam, közben patakokban folyt a könnyem, mert épp n+1x a U2 ONE-ja ment, amivel viszonyom volt, hiszen így csöngtem, és vallott n+1x szerelmet, annak ellenére, h ez nem 1 szerelmes dal, ahogy el is mondta :D. Persze a happy couple szerencsére nem vette észre, h nem voltam ura a helyzetnek, és nagyon diszkréten törölgettem a könnyeimet, és amikor 1x kérdeztek, akkor határozott hangon próbáltam válaszolni. Talán több mint 5 órás volt az út, és én a saját zűrömet és felkavarodott érzelmeim örvényét próbáltam kezelni, miközben a tempomatot próbálgattam az autópályán, aztán néha megijedtem, m ha nem nyomod a gázt, akkor nem érzed az uralmat a dzsip felett, úgyh rájöttem, h azt nem a kanyarokra találták ki, hanem az egyenes utakra… Semeringnél megálltunk kajálni, és ott ettem életem legfinomabb és legfluffybb goffryját… kellett rá várni, de megérte… friss eperrel, tejszínhabbal, juharsziruppal… mennyei volt! Én híres vagyok a pancakes-emről… de még kísérleteznem kell, h ennyire habkönnyű legyen… talán a szóda lehet az oka? Nem tudom. De a lényeg az, h sok sok óra múlva begurultam a házam elé, hátrafordultam, ahol édesen összeborulva ültek, és jó pilótához illően azt mondtam: Thank u for choosing AdriAir :) Közölték, h sokkal tartoznak… I KNOW…

A végső következtetés az, h többet én síelni nem… max. kettesben az emberemmel, aki türelmes velem és/vagy együtt tanulunk, mert a síelésben van 1 jó adag báj és romantika is, de ha kihagyjuk sincs semmi baj, mert szerelmesnek lenni bárhol csodálatos.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, engem jobban megviselt ez a bimbózó románc néha, mint az érintetteket, mert én – bár horoszkópilag papírom lenne róla – nem vagyok ennyire szélsőséges érzelmileg… minden hétfőn eljutottunk oda, h nem szeretjük, és pénteken lobogtunk… ezt néha a kornak tudtam be, ui. a kis hölgy a húgommal egyidős, azaz -6 év… gyorsan körbe is kérdeztem a 8-10-12 évvel idősebb barátnőknél, h nem kapnak néha hülyét tőlem? Vagy hogy tudják ilyen nyugodtan kezelni? Mert nyilván csinál sok mindent az ember… majd elér 1 kort, bölcsebb, tapasztaltabb, és tudja, h az működik… Vukknak pedig elég nehéz elmagyarázni, h mi vár a hegytetőn, amikor most indul az aljáról… úgyh sok sok türelemmel eljutottunk odáig, h épp ma mentek édes kettesben síelni. Felvállalták egymást, imádják egymást, sok minden hülyeségen túl vannak, időközben a kisember is inkarnálódott, de még a jogi rész hátra van. Néha jobb nem belegondolni a hülye tudatos elmebeli korlátainkba, h úgyis szebb nálam, 10 évvel fiatalabb, én kevés vagyok… mert ha hallgattak volna a belső hangjukra, akkor nem kellett volna ez a vargabetű… bár nyilván a kisember épp ezt az apát és azt az anyát akarta magának kipécézni… és egy ilyen furcsán induló életet…

Én nagyon drukkoltam a dolognak, bár néha a fejemhez lett vágva, h ünneprontó vagyok, mert rákérdeztem a válás határidejére… és nagyon racionális voltam időről-időre… de ez meg az én történetem… úgy őrangyalkodtam felettük, mintha én kaptam volna 1 másik esélyt, 1 tisztán látást, h fél évvel/1 évvel korábban hogyan is lett volna áldásos kezelni a saját helyzetemet ahhoz, h megóvjam, amiről úgy éreztem, h számomra mindent jelent. Azóta mindketten távoztak a cégtől, T. épp pénteken, Á. már nyár elején, és igazi habcsókos történet… válás után jön az összeköltözés, majd esküvő és pár éven belül a közös porontyok… Kell ennél több??? Ja és ragyognak és rajonganak egymásért, óriási szenvedéllyel bírnak, úgyh ez a rollercoastert néha bepörgeti természetesen, de Love conquers it all. 

A hétvégén

végre sok sok hónap után újra találkoztam a Legkedvencebbemmel, ÉP-t elküldte addig csavarogni, kv-zni, h nyugodtan beszélgethessünk. Isteni sweetseket kaptam mákos kifl, kakaós kalács by VD és a bogár által főzött caffé latte először koffeines, majd decaff üzemmódban... a kv nálunk amolyan rituálé évek óta... afelett elbeszélgetni annyira jó... mostanság nagyon ritkán találkozunk, és mégsincs kapkodás, nincs semmi, ami arra utalna, h ne lenne napi és up to date a kapcsolat. Közölte, h "All u need is love" és mindig hangsúlyozván, h NEM AJÁNDÉKOZUNK, mégis karácsonyra ennek jegyében csupa szíves dologgal lepett meg...
Kaptam 1 Billás bevásárlótáskát 1 pár cserkóval (hisz párosan szép az élet kéz a kézben), kisfül, nagyfül rajta, as u wish, hát az 1 cuki... szívecskés kleenex, szíves doboz (ez lesz a teremtős vágydobozom, amire ráírom, h minden ami ebben a dobozban van, az VAN :D Abraham-Hick-és után szabadon, mert Kérd és megadatik van!!!), teák szívcseresznye és french kiss (és itt lehet játszani a tounge-gal :D) ízekben, szíves szalvétákkal (az egyik tűzpiros, ahogy illik, a másik viszont tökéletes színharmóniában van a pinky étkészletemmel), szíves illatgyertyával, szíves desszerttel és hát a klasszikus nagy kedvencemmel mini Oreo cookie-val :DDDDDDDDD ja és 1 kreatív újsággal, ami bár német nyelvű... Anya majd kreatívkodhat belőle, én max a kötésmintákat fogom kilesni, vannak benne klassz dolgok.

Jajj nagyon örültem nekik, imádom a kis apróságokat, amikor gondolnak rád, és úgy egyben az egész annyira klassz. 

Átbeszéltük a 7vége "sokkját", és a türelmem próbáját... bár másnap a mentori záróakkordon azt hallottam vissza, h tanárként sikerült és szeretetben megnyilvánulnom, amikor már kicsapódott nálam a biztosíték... én inkább úgy érzékeltem, h nagyon visszafogtam magam, h elmondjam, h én hogy látom azt a bizonyos kialakult történetet, és az utolsó kommentjeimet már inkább lenyeltem, mert azért van 1 tűrőképességi határ, amit már akkor 3 napja átléptek... de klassz volt, megtapasztalni, h ezt más hogy kezeli... és le a kalappal. És állítólag mi vagyunk a legjobb csoport, mert mindenkiben megtörtént az elengedés és változás... na és ez totál megnyugtató, mert belül másképp éltem meg, és asszem mások is... de elég már a szakmai cuccokból, mert most a szerelemről szeretnék írni...

A nagy klasszikus úgy szól az ATYAÚRISTENNEK, h léccilécci, minimum olyat, vagy ennél jobbat kérek... és rágondolok a "küszöb őrére" :) Én azon szerencsés nők közé tartozom, akik körül jó néhány JÓL működő szerelmi házasság van (egy kezemen meg tudom ugyan számolni, de majdnem elfogynak már az ujjaim és lassan a másik kezem is kelleni fog), ergo tovább erősítik bennem a reményt és a tudatot, h "DO NOT SETTLE FOR LESS", nem adjuk alább, nem kell megalkuvás, mert él és létezik az az EGY, úgyh szépen élem a mindennapokat, járok, kelek, tisztítok, imádkozom, teremtgetek, és behívom azt a szerelem energiát, amit képes voltam átélni már, és persze itt is közlöm, h minimum így és feltételek nélkül, vagy ennél jobban szeretnék szeretni/szeretve lenni, amit csak sejtem, h tudnak fokozni, bár néha azt hittem, h nem lehet... de biztosan... mert ilyenkor azért elbeszélgetek a Jóistennel, h nézd, annyi mindent megtettem már, és annyiszor bebizonyítottad Te is, h figyelsz és látsz és gondoskodsz rólam... csak nem akarod 3 hónappal kiszúrni a szememet? (Mert jó barátságban vagyunk, és "tegeződünk" :)!) Úgyh lsz küldd azt, aki úgy egész életemben és igazán és szeret és én is őt és a változásainkkal együtt... Köszi... És, h ne végezzek fél munkát, mert tanulmányaim alapján hiszem azt, h a gyerek választja a szülőket, elengedtem azt a görcsöt, h lasszóval fogjam a "büdöskölyköt", hátha 1 válásban akarja az életfeladatait gyakorolni (tudom... néha túlaggódom és túlagyalom a dolgokat, pedig még egyre stabilabb hitem is van), és 7végén szóltam neki is, h bárki is vagy, most már jöhetsz... nincs olyan dolog, amiben gátolnál... az elmúlt 10+ évet önmagamra fordítottam, szinte megtanultam mindent, amire vágytam, és persze lehet ezt is fokozni, de ez már vele/mellette is megy, és ha ki kell emiatt hagyni éveket, mert én igyekszem majd nagyon anya lenni az a tigris fajta, bár lazában :D, sem bánom, és nincs hiányérzet, úgyh bring Daddy home... 

Ha racionálisan szemlélem magam, akkor bolond vagyok... tiszta sor, sok macerám volt elfogadni a külsőmet és a belsőmet, a lelkivilágomat 1 kombóba... külön külön szeretem mindkettőt, de összehozni harmóniába... ez néha kihívásos volt. Talán mert nem látszik rajtam ez a "bolondéria", és nem titkolózásból, v. álszentségből... 1xűen vagyok, aki vagyok... és ilyen, teljesen normális külső, very spiri nőt takar, akit a hideg ráz a nála elborultabb szeánszolóktól pl. 

Szóval ha megnézitek a "Csodás álmok jönnek" c. filmet simán érteni fogjátok miről beszélek... az vmi döbbenetes... nem lövöm le a poént, de a film utolsó kockája passzol ide. A megfejtőket letekerjük :) ajiba. 

Ilyenkor totál kiütöm a tudatos elmémet, és belesimulok a gondolatba/érzésbe, h Isteni Rend van... minek ugrálok, nyugtalankodok, követelek bármit... hát az a lélek már gyerekkoromban kiszúrt vszínűleg elbeszélt tapasztalatok alapján... gondolom, már Apukát is szemmel tartja, h hol mojol... akkor szépen, amikor itt az ideje megérkezik... (bár hozzáteszem az időt én sem tudom visszafordítani, és 25-ben már nem leszek 2 gyerekes anyuka..., ahogy valaha terveztem a tudatos elmémmel) mert itt nem én, és nem ő döntök... ez vmi annál mélyebb és elevenebb történet... lásd 1 nagy szerelem, ahol az észérvek megállnak, és csak az érzelem hajt, és megáll minden... 

De hogy keveredtem idáig??? Úgy, h hazajött ÉP, és ahogy Legkedvencebbemre nézett... ültem és a nem hiszem el... csillogott a szeme, ahogy nézte, ha a mesék illusztrációja valós lenne, tényleg kis szikrákkal borította volna be, a vonásai megváltoztak, és 1 szerelmes férj elveszett az asszonya látványába mosolyogva... örültem, h láttam, és gyorsan felszóltam Nekik, h EZT VEGYÉK BE A LISTÁMBA... MINIMUM ILYET... és így... és persze kért egy kávét, h érezze a törődést... 1 kicsit nyelvet váltottunk, h őt is bevonjuk, aztán bevonult olvasni, h magyarul beszélhessünk, mert ilyenkor mindig elmondja, h tudja, h mennyire vágyik rá, és hiányzik neki... 1 óra múlva kijött, megint csacsogtunk ivott még 1 kávét, majd közölte, h nyugodtan folytassuk magyarul, ő szereti hallgatni... 1 édes pasi, de tényleg. És nagy öröm látni, h mennyire szereti a számomra legfontosabb némbert :), és az is, h látom, h bármi történik velük jól van, és kiegyensúlyozott és boldog. Nem kívánhatna többet az ember a szívüknek kedves embereknek. És mivel szeretjük magunkat is... tudjátok a jelszót... 

MINIMUM ILYET, VAGY ENNÉL JOBBAT!!!

Csak azért, h valóban Heaven on Earth legyen és a mennyországot itt és most élhessük meg, és akkor azt hiszem nem kell több. 

Megtanítottak egyezkedni a Szellemmel... az, h mindennap, ha leülök dolgozni és a világnak nagy jót okozunk, mert az SVT már csak ilyen, szinte "piramisjáték" a szó legnemesebb értelmében és mindenki legfőbb javában, és állandóan bővülő témákon, embercsoportokkal dolgozol, és a Földért és úgy mindenért magadon keresztül és persze önmagadért, és ha félkómásan reggel én odateszem magam, akkor lesz szíves ajándékot adni... És mondanom sem kell, h CUKI... m mindig ad... 

a mérhetetlen örömöm tárgya

Tavaly születésnapomra kaptam 1 képet puzzleként megcsináltatva, a kedvencemet... Brazíliában pont épp az a festmény volt a falon, a Drága Ember pont lefényképezte, és pont úgy gondolta, h csodás ajándék lesz belőle... (nem tévedett) én a már kevésbé harmonikus időszakomban elkezdtem a nappali közepén összerakni, majd hazaköltöztem, és majd fél év múltán azt gondoltam, h már átdolgoztam az érzelmi nyűgömet, és kész vagyok arra, h összerakjam... mire ez megtörtént eltűnt 2 db, azt hittem a nagy cuccolásban elhagytam, és persze azonnal sírtam, írtam a megfelelő helyre, h a képeim sincsenek meg, mivel azt meg a gépemmel együtt vitték el tőlem, úgyh pls pls pls segítsenek vuknak a kisrókának, mert orvosolnom kell... és kedvességet és segítőkészséget tapasztaltam, na akkor is elsírtam magam, és elkezdtem agyalni, h hogyan is fogom kivitelezni a dolgot... mert 2 db-ot kellene csak legyártatni a pótláshoz... de hát a Szellemben úgyis minden elrendeződik, és semmi nem vész el. Újat teljesen nem akartam, mivel az, akkor már nem AZ... aztán rá is szakadt a plafon, bekerült 1 másik polcra, aztán most pár hete újra előkerült és néztem... és hiányzott az a 2 középső db nagyon... de a „zongorával” együtt visszakerült a kp-i helyre, ahol jól láthatom, erre ma jön át a barátnőm, és mondja, h milyen szép, és tényként közlöm, h igen, de hiányzik belőle, mert elveszthettem... mire közli, h de hát itt van mögötte és az annak a színnek tűnik... azonnal a tokból elő, a karton feletti lapot félre, és hiába néztem meg n+1x..., rázogattam, hátha beszorult és akkor jól kiesik… nem találtam... miközben VÉGIG OTT VOLT... gyorsan beillesztettem a helyére, és annyira boldog vagyok... meg is köszöntem az "Öregnek", h ma is kitettél magadért, annyira köszönöm és hálás vagyok... úgyh kap 1 keretet és megy a falra, ahova már régóta vágyott. Tényleg mérhetetlenül boldog és hálás vagyok, hiszen évek óta ez van a táblázataim elején is... Imádom azt a szimbólumot, ahogy Jézus magához öleli a bárányt, és viszi, h nehogy elkóboroljon v. visszataláljon... ez már kinek hogy... nekem az a fontos, h a karjában tart, közel magához. Hosszú litániás hálaimával alszom ma el, az tuti... thankuthankuthanku. 


Éjszaka még az internet is meghalt, úgyh hálaima volt, de olyan nagy öröm belül, h kb. 2-kor is még forgolódtam... de ma már up and running again...

Az álmokról...

Néha úgy működöm, mint a kölyökkutyák... ami megtörténik velem nappal, azt megálmodom éjszaka... 

Nagy biztosítóváltási lázban égtem novemberben, rájöttem, h 5 éve hullamagas cascot fizetek, ok... évek alatt sem fizettem annyit be, mint amennyi kárt csináltam, mert az is megesett... de 2 éve libátlan vagyok... viszont a fordulóm nyáron van, és még volt vele csomó macera... de 1x minden véget ér alapon úgy döntöttem, h a jó dealt nem hagyom ki, és együtt újrakötöm a kötelezővel... ez magában a cascoban 60%-os csökkenést jelent, de éves szinten 50% az egész... tehát örülünk :) mivel én roppant racionális is tudok lenni elég nagy erőfeszítést kíván tőlem "kockáztatni"... pl. most a paripát 1 hónapig biztosítatlanul hagyni... ezért hát álmomban simán megéltem nagyon realisztikusan, h szépen nem húztam be a kéziféket és hátragurult az autóm és legyalult 1 másikat, és már totál elkeseredtem mire rájöttem, h ok... választhatom azt, h kinyitom a szemem és felébredek és a paripinnyóm good as it is, mert new-nak már nem mondhatnám, mert a városi parkolás azért betesz neki. Full figyelmetlenek az emberek, simán megkarcolják, v. nekivágják az ajtót a tiédnek... biztos ez is ok... én nem hiszem... ezt még nem nagyon tudom nyugodtan kezelni... de a megoldás az lesz, h 1x garázsos házban élünk, és még inkább vigyázunk rá...

Másik rémálmom a lakással kapcsolatos. Épp 1 éve, h arra mentem haza, h a fahéjarcúak a laptopommal a hóna alatt közlekedett ki a lakásomból... ott és akkor "üldözőbe" vettem nagy ordítás közepette, miközben fejemben 1 jóbarátok "you are such an idiot" poén járt a fejemben, mert még pofára is estem, bravó... hívtam segítséget, az sem volt 1 fergetegparti... a rendőrséget elérni szinte lehetetlen és átverekedni magad a sok kapcsolási hangon... sírsz, zokogsz, baromi mérges vagy, sajnálod magadat, sajog a térded és csomó minden jár a fejedben... kiér a rendőr, megkérdezi, h voltak-e értékek, mindig úgy voltam vele, h az 1etlen érték a gépem... tk. ja... vitték is, apróságokat elszórtak szerencsére, de eszembe jutottak a kedvenc gyűrűim, és egyéb számomra értékes tárgyaim, akkor méginkább kiborulsz, mert hiába voltak mínuszok, amíg a CSI ki nem érkezik, addig te be nem... ergo csak találgathatsz, h mi vár rád bent... de ajtó befoltoz, tömeg el, és ott vagy egyedül magaddal, a félelmeddel, és másnap sem mész be, mivel van még mit tenni venni... 

Az anyagi veszteség ilyenkor azt hiszem a legkevesebb, mert mindig van megoldás... a tény, h bent jártak, és visszajöhetnek, az már ijesztőbb... és lepörög a kocka n+1x, ha rögtön találsz parkoló helyet, ha épp akkor érsz haza, amíg még bent van, ha nem esel el, ha gyorsabb vagy... volna, volna, volna... nem tudom, h hogy járnak betörni... de mondták a rendőrök is, h jobb, h nem így volt... mert az tragédiába is fordulhat akár... 

Feldolgoztuk azokat is... és 1-2 nap múltán éjszaka újra jöttek, ott álltak előttem és én sikítottam volna, ehelyett pusztán elájultam a félelemtől... és ennyiben maradtunk... ott sem sikerült 1 sikertörténetet kicsiholnom magamból, inkább gyorsan felébredtem... 

Eltelt 1 év, de mindennap bennem van 1 "félsz" - ez rossz szó, inkább 1 "tartás", h mire megyek haza... kevésbé alszom mélyen, és a neszekre felébredek, inkább félkómásan felkelek, kibotorkálok, h minden ok-e... az a nagy nyugalom ilyen formán elszállt. Másfelől az asztrológus társak mondták, h ott és akkor muszáj voltak bejönni a belső világomba, m olyannyira magam alatt voltam, h nem volt más lehetősége a külvilágnak felébreszteni... a racionális énem ezt elég nehezen fogadta el, de mint minden, hát ez is okkal történt. És még szeretni is tudom a lakásomat, és kényelmesen lenni benne, az azonnali költözés nyűgével együtt. 

Tegnap megint kopogtatott a tudatalattim, h it is about time... a kizselefánt nehezen tanul, de könnyen felejt, én fordítva vagyok bekötve... és azt álmodtam, h a szomszéd lakásból van egy ajtó hozzám, és nem volt olyan kis retesze, amivel ezt a lehetőséget kizárom... nem is értettem, h hogyan és miért, de a tényen nem változtatott. 1xcsak arra ébredtem, h ott voltak bent 3-an és a laptopom már megint nem a helyén volt, de ott már elegem lett, kitessékeltem őket a lakásból, rájuk kiabáltam, h le lehet tenni a dolgaimat, és sürgősen húzás van... igazából nem is értettem, h mi történik velem... nem vagyok rosszba a szomszédaimmal, de jóban sem... pontosabban az az igazság, h 9 éve élek ott, és tavaly ismerkedtem meg velük, és idén is talán ha 1x láttam... néha eszembe jut a "Ha igaz volna" c. film úúú minnyá eszembe jut az angol címe is... (Just Like Heaven), ahol meghalt a lány, és pont senki nem ismerte... én is ez a fajta szellem vagyok a belvárosban. Vagyok, járok, kelek, de a szomszédok nevét itt nem tudom... Wekerlén ott más, de ott sincs hetyegés. Úgyh hosszú távon én tényleg boldog lennék azt hiszem 1 családi házban, ahol elvan az ember a családjával lelke békességében, van kutya, macska, gyerek, (ezekből lehet 1-nél több), na meg az ember (belőle csak ONE szükséges), akinek a koprodukciója nélkül ezekre nem vágyom. A kérést küldtem, a választ próbálom beengedni. 

A változásról...

Pénteken hajnalban behuppantam a fodrászom székébe, és mondtam, h nem ragaszkodom a hajamhoz... szabadkezet adok, sőt mi több még a nagyon rövid is jól áll a happyhair.hu szerint, de aztán megegyeztünk, h 1 kis copfnyit hagyunk hossznak, úgyh több, mint 20 cm ment a hajamból. Évek óta úgy mentem, h úgy vágjon, h hosszabbnak tűnjön... aztán szinte sikerült megnövesztem derékig... meg hát 1 modern konty is hosszú hajból szép, és mivel naprakésznek kell lenni, inkább mindig hosszú, mert God knows only... persze erre egy Drágaság közölte, h semmi baj, ha oda jutunk és netán rövid, akkor felvarratjuk... ok, és hát nyugodtság. 

Persze eljött a hétvége, és ha Te nem feszegeted a saját határaidat, akkor feszegetteti veled a sors alapon, én az előbbit választottam. Hogy az elejétől kezdjem rébuszmentesen, 1x csak elegem lett már magamból is, és átsuhant a gondolat, h tanár szeretnék lenni. Ez egy olyan cél, vágy, ami rólam szól, nem igényli a MÁSIK felet, totál mindegy, h van, vagy nincs, mert ez az én hobbim, szerelmem, életem, régebben már kaptam biztatást ez ügyben, h menne és jó lennék. Aztán szépen oda fektettem az összes energiámat, tanultam, fejlődtem, készültem. Közben nap, mint nap többet tudok meg magamról, a miértekről, a hogyanokról, és változom. Nyáron volt 1 külföldi képzés, ott mentorrá választottak, és hát kéztördelve elfogadtam a felhívást keringőre, majd jeleztem a szándékomat a szervezet elnökének, h szeretnék tanár lenni. Rögtön közölték, h ez a 3 hónapos közös munka csodás segítség lesz hozzá, úgyh ok. Menjüüüüünk!!! Persze megijedve a felelősségtől rögtön beteg is lettem, és nem igazán éreztem jól magam a bőrömben... De az elmúlt 3 hónap közös munka hihetetlenül klassz volt. Azalatt húztam halasztottam a dolgot, de végül csak összeszedtem minden bátorságomat, beadtam az egész paksamétámat, sőt még a "Nagyfehértől" is kértem 1 ellenőrzést/javaslatot, h mit kell tennem, miben kell fejlődni ahhoz, h kinevezzenek. Negyed óra leforgása alatt válaszolt, megerősített, h rajta. Tett javaslatot is. Örömködtem, h na 1 mumussal kevesebb, aztán el is engedtem a dolgot, és mindegy volt, h megkapom-e, vagy mikor... Oszt a novemberi board elé bekerültem és 1x csak jött az email, h gratulálnak.
Ősszel már kaptam 1 sokk-terápiát a tanáromtól, h idén, de, h ne féljek, majd jövőre a következő tanfolyamot tartsuk együtt. Nagyon hamar eljött a december, és én ott álltam/ültem 16 szempár előtt, ahol csak egy "belső emberem" volt. Egész héten készültem, és úgy éreztem magam, mintha az elmúlt 5-6 évben egyetlen 1x sem voltam tanfolyamon, és semmit nem tudnék. Nem éreztem benne túl jól magam, és küzdöttem, mert régen kizslánykoromban a macik szépen ültek sorban, felszólítottam őket, beírtam az üzenőjükbe, és jól éreztem magam benne... élő néppel ez volt az első, h meg kellett szólalnom... azt hittem a szombat este után, h a vasárnap csak jobb lehet... tévedtem... sírás lett a vége. Jól felszínre került az összes tudatalatti félelem, amit kitekergettem, ez mélyebb megértéshez és feloldáshoz vezetett, aztán folyt köv., m elesünk, felállunk, leporoljuk magunkat és újra nekifutunk... Olyan, mint amikor leesel a lóról és vagy visszaülsz, v. soha többé, vagy csak nagy félelmek közepette... És hozzá kell tegyem mérhetetlenül csalódott voltam magamban, és belenéztem a tükörbe és nem tetszett a látvány, és még a hajam is még mindig hosszú... bla-bla-bla aztán hamar rájöttem, hogy ha letolatnám nullás géppel sem oldaná a bennem lévő változást, mert ez nem ezzel van összefüggésben. 

Kedden újra indultam a csatába :D a zoknimból is csavarni lehetett a vizet, rólam egyet lehet biztosan tudni, h az első szellőre fázom, és télen kizárólag óriási pulcsikban, garbókban + sálban közlekedem és létezem... aha, stressz nélkül igen, nos, öten ültünk egy asztalnál, mert a ház asszonya leszaladt, és akkor egy szál pólóban, víztől verve, kezemet tördelve, tollat pattogtatva (soha nincs semmilyen mellékes pótcselekvésem, nem rázogatom idegesítően a lábamat, nem adok ki hangot, én csendes gyerek vagyok) igyekeztem tanárként megnyilvánulni, és feltenni a kérdést, de nem olyan nip/tuck módon, h mondja el mit nem szeret magán... néha ránéztem a kezemre... a könyökhajlatomat pirosra markolásztam az asztal alatt, az ingámat is letettem, nehogy összegabalyodjon, később a tollat is, mert én nem voltam képes hallgatni... és egyre jobban ment, abban ott már jól éreztem magam. Helyesek voltak, ők is értették, én is értettem. Az egyik hölgy utána közölte, nem is látszott rajtad, h izgulsz :D tényleg??? A szívem elég hevesen kalapált, és ott belül én másképp éltem meg, bár tény, h harmonikusabban, mint hétvégén. A hétvégén már jött is a visszajelzés egy lány testvérétől, h jó volt. Amikor elkérte a telefonszámom és a nevem mellé az volt írva svttanár, annyira röhögtem magamban, amennyire megdöbbentem, és még kóstolgatom azt a címkémet, mert továbbra is az a laza, bohókás Bodri vagyok, aki ha kell annyira kuncog, h alig bírja visszatartani, h kirobbanjon belőle a nevetés, és amikor olyanja van, akkor meg nagyon maga mellé esik és sír, ha kell kemény, és kíméletlenül őszinte, bár 6B energiákkal csomagolva, és amúgy meg lágy, mert úgy könnyebb hömpölyögni és áramoltatni a szeretetet... Bent is csak azt szoktam csacsogni a többieknek, h "spread the joy" :DDDDDDD
Most pedig kb. 6 hetem van, h felkészüljek a következő etapra, és már meg is szólaljak határozottan, őszintén remélem, h a csoport is érzékelni fogja a bennem lévő változást, nem miattam... maguk miatt, és a maximalizmusom miatt.
Tegnap lezárult a mentori történet is, és a tanárok érdeklődőek, kedvesek voltak és biztattak... és igen, én is azt gondolom, h fog ez menni. Azóta persze kitaláltam a következő két lépcsőt önmagam fejlődése érdekében, újabb célok, újabb vágyak, amibe picit bele lehet helyezni az energiát, amiben lehet a határaimat feszegetni... mert még mindig jobb ez az önkéntes belső izgalom, mintha bármitől "szétverne az ideg"...

A készülődésről...

Aki ismer, az tudja, h úgy készülök 1-1 randevúra, mintha férjhez mennék - pedig nem, nincs ebben MA MÉG gyakorlatom-, manikűr, pedikűr, (valkűr), fodrász, kozmetikus, sminkes - évek alatt nőtt 1 házi, mert Barbiekám, a húgom ezen szakma jeles képviselője. Igen, az ilyen jelentős események "szerencsére" ritkán fordulnak elő. És mivel az évek során n+1 randim volt már, már szűröm, és egyre kisebb az elán, kevesebb a smink. Legutóbb behuppantam Barbie székébe, mondtam, h csak 1 kvzós randi lesz, úgyh vmi egyszerűt kérek... Kb. 10-15 percig maszatolt rám 1 LÁTHATATLAN SMINKET :) (amolyan hamupipőke féle 1xűt, de csábítót)... pedig láttam, h használt mindent, amit kell... és színeket is... a végeredmény 1 tiszta egyenletes színű arcbőr... e punto... röhögtem, többre nem volt már idő, se kedv, de nem volt baj, mert kb. ekkora erőfeszítést ért az a történet. 

Ez a hét is a készülődésé... a héten elindult a mandula, csak még 1 masszázzsal is kiegészítem. Mauri félével... azt 1xűen imádom. Már díszbe öltöztettem a szívemet és egész héten tk. befele figyelek, fókuszálok, imádkozgatok, és úúúgggyyy izgulok, h azt elmondani nem tudom... most nem ffi van a dologban, én vagyok fókuszban, önmagam, a változásom. A SZELLEMmel randizom, a belső vezettetésemet hívom játszani... életre keltem a kislánykori játékomat, amikor még a macikat ültettem le szépen csendben rendben... és Bodrika ült, és beírt az ellenőrzőjükbe :D, persze bemondósat is játszottam :D, de ez most kicsit más lesz.
Holnap még a hajazás van hátra... legszívesebben drasztikus változtatást hajtanék végre magamon, de a zsiráfot a hidegben nem szabad kitenni, úgyh enyhébb lesz a változás, de minden változás jó és ünnepeljük.
Egyrészről rohan az idő, és úúúúúúúúúúúúúúúúrrrr isten minnyá ottvagyunkmár... másrészről lassan pereg, mert már lehetne vasárnap este, h mérhetetlen örömmel üljek a babzsákfotelemben, és tudjam, h szuper dolog született...