Egy másik én...

Lassan két éve elkezdtem írni, aztán ilyen-olyan okok miatt abbamaradt... utána TÚÚÚÚLLL boldog voltam, aztán meg TÚÚÚÚÚLLLL boldogtalan, és most itt vagyok. 1 évvel később, újra harmóniában önmagammal, no meg a Dalai Láma áldásával...

A régi blogom hogylétére irányuló kérdéssel elindult 1 brainstorming, h mi is a jelszavam, és a felhasználónevem... aztán miután ránéztem, és már nem én vagyok az, aki azt írta, úgy döntöttem, h bezárom... és ezt új fejezetet ezennel MEGNYITTATOM :D.

A témák hasonlóak, mert az érdeklődési kör nem változott, maximum az, ahogy én magam látom, és araszolok körülötte... legyenek azok akár a férfiak, a barátságok, a spirituális élményeim, az úton való haladásom, és a racionális világom.

Egy éve, h véget ért az a kapcsolat, amire azt gondoltam, h Ő AZ, RÁ VÁRTAM, és végre megérkezett - a füles természetesen elmaradt, inkább csak öleltem Őt. Most már úgy érzem hálás vagyok magamnak, h túléltem. Visszafelé érzelmi ködfelhő nélkül gyönyörűen látni, h mi történt. Néha húzom az orrom, h hogy lehettem ennyire liba, néha kételkedem a történtek és az érzelmek valódiságában... hol úgy érzem hibáztam, hol őt érzem hibásnak. Aztán a nap végén már minden rendben és békében van, és azt mondom a "fentieknek"/Istennek, h Atyám minimum ilyet kérek, vagy ennél jobbat. Imádom, h megtapasztalhattam, h létezik az a fajta kapcsolat, amire vágyom, és bár számtalan külső tényező homlok egyenest az ellentéte volt annak, amit én magam racionálisan választanék... ott és akkor 1 utazás burkában megtörtént az, amit úgy találnánk a szótárban, h IGAZI SZERELEM. Én igazán hősszerelmes típus vagyok, aki sokszor hitte már, h megérkezett... ez itt sem volt máshogy, és mégis teljesen más volt. Hallottam már/álmodtam már mindent elsörprő érzelemről... megéltem... és felkészítem/ttem magam arra, ami ennél még jobb, mert megvan az összetartás, az egymás iránti felelősség, és az együtt gondolkodás... ahogy a közös célok is.

Már nincs bennem kétség, hogy egy nőies lelkű férfi is bír férfias lenni :) Ezt 8-10 évembe telt megérteni és ma már nem esik nehezemre ezt elfogadni, pedig derekasan küzdöttem és sírtam is a dolgon. Én elég kemény és határozott bírok lenni, és miközben visszavonultam önmagamban a darabjaimért azon kaptam magam, h csend és vmiféle lágyság növekszik belül. De hát ezen dolgozom is több oldalról. 

Honnan indultam? Elvesztettem minden racionalitásomat, és hittem és bíztam, h amit a társam mondd - amit legalábbis akkor és ott meghallottam - az úgy van, és az "szent"... majd vhogy keddről szerdára elfáradt a dolog. Én gyengébb voltam, olyan mélyen találtam magam, ahol még eddig sosem... 1 hétig, mint 1 zombi, csak azért vettem levegőt, mert azt a tudatalatti vezérli, és önfenntartani kötelező, azalatt az áhított 8 kg leszaladt... Azon kaptam magam, h vágytam valamire már évek óta, h az amúgy sem őrült nagy súlyom "álom" legyen... aztán ott voltam, h jééé, a mérleg azt mutatja, amit szerettem volna... bár a külvilág inkább ijesztőnek találta a markáns változást. Hónapok múlva még az étvágyam helyrebillentésével is csak fogytam... a 10 évvel ezelőtti önmagammá. Döbbenetes az ember teste vagy inkább testtudata... mennyire torz. Nagyon rövid belül már épp akkorának láttam magam, mint voltam... egyedül onnan tudtam, h ez hamis kép, hogy minden lógott rajtam, és roppant hálás voltam a gyűjtögető önmagamnak, h őrizgettem az esélytelenek nyugalmával olyan göncöket, amik évek óta nem jöttek rám, és ezeket a kincseket nyáron jól ki is használtam.

Folyamatos belső párbeszédben vagyok Önmagammal, az Univerzummal, Istennel. Átalakult a munkahelyem, a kapcsolataim, a barátságaim... már nem ragaszkodom, az utóbbi időben a "terápia része" a "Most múlik pontosan" hallgatása a Csík zenekar előadásában...
(http://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI&feature=related) szeretem a hegedűt, már gyerekkorom óta, de az elengedésben még nem jeleskedem. Illetve egyénfüggő, voltak, akik után nem nyúltam, mert "engedem hadd menjen...", voltak, akik visszaérkeztek, és vannak, akik szorosabbak lettek, vagy épp maradtak a változásban.

Imádom a barátaimat. Döbbenetes, h 1 jókor kimondott szó, vagy 1 bíztatás akkorát lök rajtad, h kigyalogolnál a világból... örömmel.

Legkedvencebbem osztrákiába "szakadt", és több, mint 1 év után és 3 hónap aktív időponttologatás után eljött a nagy nap, h meglátogathassam Őt és a férjét. Az, h úgy feltöltődtem, mintha heteket töltöttem volna ott, az 1 dolog... ami ott várt viszont az megindító... Tudom, h figyel, szeret, törődik... de h ennyire... ez a tudtam, csak nem sejtettem esete, mert eddig nem mondta mit művel... de nyilvánvalóvá vált,  h ő látja bennem azt, amit néha én még nem... és már neveli A csokromat :DDD... mert ránézett és tudta, h Bodrinak jó lesz, mert illik hozzá, és életben tartja, mert eljön az idő, amikor ez lesz a legégetőbb probléma :). A barátságunk döbbenetes... az "isn't it love" kategória... képes volt akkor írni, h hippie ideje felkelni, amikorra húztam az órámat, h kiérjek a vonathoz... és ez csak egy a számtalan összehangolt cselekedetünk közül :D állítólag valaha testvérek voltunk réges rég... biztos a jó fajtából valók.

Aktívan követem a csillagtitkok és a csillagmag írásait, néha megnézem, h ez mit jelent a saját életemben, és én az elmúlt időszakot belül éltem meg... dolgozom 1 módszerrel magamon/másokon. Aztán úgy döntöttem oda kell tolni az energiákat, amiből a legtöbbet hozhatok ki önmagam miatt. És mit ad Isten fejlődnek az érzékelőim... gondolok vkire, előkerül, átsiklik egy gondolat, valóra válik. Hozza a kihívásokat is, mert a Dalai Láma is megmondta, h kicsit bele kell feszülni a dolgokba... imádságokért semmit nem adnak... cselekedni is kell... ma pl. a reggeli nagy harmóniámban azon kaptam magam, h képtelen vagyok kijutni a lakásból "elszakadt a menet"??? És annyira nem vagyok filigrán, h a rácsok között átlebegtessem magam. És vésővel kalapáccsal és 1 adag frusztrációval próbálom leverni a zárat, miközben a kihangosított telefonba kiabálom Apának, h nem megy, és nem vagyok ffi... - korábban úgyis írtam már, h antitálentum vagyok szerelési dolgokban, bár időről-időre megpróbálkozom vele... de pár kalapácsütéssel (igen, a kezem sem maradt ki... lehet mosolyogni...) később már rohantam a mh-emre. - Ez a hely majd megér 1 misét, mert a legmókásabb hely, pedig volt már pár mh-em.

Még nem tudom, h mit fogok kihozni ebből a blogból, vagy milyen gyakran fogok írni... csak arra lettem figyelmes a 7végén, h 2010-04-22-én írt vki 1 nagyon helyes üzenetet a régi blogomra... 

Lelkes Olvasóközönség
Beírom ide is, hátha itt feltűnőbb... :)

Kedves Művésznő!

Érdeklődnék, hogy mikor tetszik megörvendeztetni a lelkes
olvasóközönséget, egy újabb gyöngyszemmel?

Üdvözlettel,
A néma tömegek

Megkérdeztem a barátnőimet, h Ők voltak? De nem... tehát van, aki olvassa...

Reméljük a legjobbakat, h az életem szolgáltat klassz történésekkel, és érdemes lesz megosztani is. 

So mára zárszóként annyi, h I'm back in town :D