Ütős címen gondolkodtam...

aztán persze feladtam... és elkezdek írni

Végülis a nagy "mumus" is megvolt a tanfolyam utolsó 2 napja. A múltkori dec. eleji fellépés után kaptam egy 6 hetes házifeladatot a Szellemtől, asszem megugrottam, mert eljött a hétvége, és teljesen nyugodtan ültem és hallgattam az elején. Megtartottam életem első csoportos meditációját, és beszéltem, olvastam, magyaráztam A LOOOTTT... amikor gyakorlat volt néha észrevettem magamon, h a 3 éves énem járkál/figyel, aki belül örül, h míg a többieknek aludni kell ő lehet a vigyázó... és persze ilyenkor röhögtem magamban/magamon, de nagyon. Vagy eljött, amikor a maciknak tartottam órát, és néha egész tanárnénisre sikeredett... de persze Ross is felvillant, amikor felolvastam a könyvből... pont annyira unalmasan, mint ő, az x.edik felolvasásnál néha felpillantottam a könyvből, amit próbáltam nem görcsösen sem nem remegő kézzel tartani, miközben persze Ross arca volt előttem, amikor a többieknek próbálja megmutatni az előadásának technikáit, és kérte a véleményüket... néha, amikor fel mertem pillantani a könyvből rám meredő szempárokat láttam... az kicsit shokk(oló) volt, úgyh inkább koncentráltam a könyvre, without any eye contact :D a nap végén kritikaként meg is kaptam, h váltogassam a hangszínemet... kérdeztem, h eladludtak rajta? annyira uncsi volt? De nyilván én sem élveztem volna annyira... és persze idővel sokkalta lazább és könnyedebb leszek, de első második két napnak tökéletes volt. A kritikák mellett sok dícséretet is kaptam, de igazán az számít, amit belül érzek, és az az öröm.
Úgyh majd folyt köv előbb utóbb önálló szárnyakon is akár...