Lassan fejben már megírtam 1000 és 1 postot, de a gyakorlatban "csak" 2 fél van, és ma hátha lesz a hosszú csend után 1 egész.
Február óta sok víz lefolyt a dunán... voltak nagyon jó periódusok az életemben, voltam nagyon elégedett, és voltak kevésbé jók, és vannak olyanok, amikor önmagammal is nehéz, és ki vagyok borulva, és sírok, és elzarándokolnék az életemből, ha az új helyre nem kellene önmagamat is vinnem. Sokszor éreztem eufórikus mámort, amikor csodák történtek és mély hálát tudok megélni, és wow és mennyire klassz... sokszor éreztem azonban, h szar az egész, és ennél többet nem tudok adni magamból és tenni az adott pillanatban, és elfáradtam, és leteszem a lantot minden szinten for good...
Most vhol középúton vagyok. Ebben a hónapban vége az első félévnek (oh mily éles elmére vall, igaz?), de a tanítás értelmében. Túl vagyok sok végigtanított hétvégén, sok izzasztó napon, ahol örömmel álltam, de még mindig bennem van egyfajta félsz, mert mi van, ha nem vagyok elég jó, vagy hibázok, vagy nem tudok olyan magyarázatot adni, h megértse az életét és valóban változtatni tudjon... szóval azok a hétvégék mindig "izzasztóak", de beleteszem magamból a lehető legtöbbet, amit a zoo mellett meg tudok valósítani, és az erőmből kitelik. És hihetetlen sírásban tudok kitörni, ha miután dög fáradtan hazaérek nem tudok leparkolni és 1 órát keringenem kell... volt olyan, h n+1. körnél már ordítottam az autóban, és beolvastam a jóistennek, h ENOUGH... mit akar még? Persze, aztán, amikor megfejtődik, h mi is van, megértem, elfogadom, és azóta valahogy parkolni is könnyebb...
De hogy a kellemes dolgokról is beszámoljak tartottam 1 lelki gyakorlatot 40 napos böjt képében. Közöltem a jóistennel, h én lemondok 1 - számomra - nagy dologról, de lesz szíves vmi baromi nagy ajándékot adni cserébe, h én is lássam, h figyel rám, és jól érezzem magam tőle. El is kezdtem fb-hagyó kedden, ahogy a nagykönyvben meg volt írva, addigra pont túl voltam egy amerikai IT-guy gyönyörű üres szavain... ilyenkor mindig áldom már a józanságomat, h leszoktam a látatlanban való lelkesedésről... ha vki elém áll és kommunikál velem élőben az rendben van, minden egyéb eset számomra érdektelen. Aztán teltek múltak a napok, néha nehéz volt, néha könnyebb, de tény, h 40 nap hosszú idő bárhogy nézzük is, de mondanom sem kell, h azért a jóisten tud, ha akar... vagy lehet, h úgy pontosabb, h ha én hajlandó vagyok megengedni és észrevenni a gondoskodását. Na mendegy... kb. 1, másfél héttel a böjt vége előtt egy tanítási nap után nézegettem az emailjeimet, és írtak, h MEGTALÁLTÁK A PÁLMALEVELEMET... kb. 2010. januárjában regisztráltam, m Szeszili lendülete magával sodort engem is, és neki már megtalálták, sőt mi több a családtagjainak is. És, h az isteni rend pöpec legyen ápr. 23-án éjfélkor lejárt a böjtöm, és 24-én már reggel 8ra ott is ültem, h felolvassák, a pálmalevelemet. Úgyh miután magamhoz tértem, és kisírtam a szemeimet a hallott infók fényében, azért mondtam a jóistennek, h ez igen... vmi ilyesmi csodára gondoltam, bár pont ez eszembe sem jutott, de király... azért jeleztem a kollégáimnak, ha az lesz benne, h sosenem lesz családom, akkor a dunának megyek és kedden ne várjanak. Bementem...
Április közepén még begőzöltem, és úgy döntöttem rövid hajat akarok, a fodrászom alig hitte el, h tényleg levághatja és szabad kezet kap... előtte persze hosszas diskurálás volt a Szellemmel, nehogy vmi libát kövessek el... aztán összerakva az összes súgást és tanult elméletet az áldozat mellett döntöttem... Persze a székben ülve ott ültem, és engedtem hadd menjen :D aztán persze hetekig nem találtam magam a tükörben. Belenéztem, és nem ismertem azt, aki visszanézett, ha vasalva volt, a család le sem reagálta, ha hagytam bodrin, akkor már közölték, h hááátt jó.
De a héten újra átvágattam, mert annyira béna volt... de így jár az, aki konkrét elképzelés nélkül ül az olló alá. De ez 1 fokkal jobban sikerülhetett, mert azóta vhogy jönnek az ajánlatok :) A zooból az öreg mókus végigmért, majd megkérdezte, h hány éves vagyok, m a fiához pont jó lennék... közöltem vele, h ezt nem illik... m vhogy pont akkor kellett a szerverbe jönnie, amikor én voltam ott, és hát nyár van, és ffikollégákat idézve ilyenkor én félmeztelenül járok, és aznap valóban csőtopban voltam, és a galéria hátsó sarkában ülök, és a mérnök közölte, h ahogy jött fel, csak azt látta, h nincs rajtam semmi, majd, ahogy egyre feljebb ért, még mindig nincs, de aztán ugye mégiscsak... de ő bolond, már beígértem neki 1 pofont, mert ha bekattan, akkor azt gondolja, h munkaidő után csókolgathat... m volt erre példa mással, de itt rossz ajtón kopogtat.
Tegnap nagy családi happening volt, ballagott az egyik kisunokatesóm, és rájöttem, h szeretem én a nagy családomat is. Olyan jó találkozni, enni, beszélgetni, és olyan jófejek a srácok, bár utoljára 2 éve találkoztunk, mert vhogy soha nem volt idő, rohan mindenki, de most előre le lett fixálva június 25-e szalonna sütés a telken. Persze, mint kiderült épp akkor lesz Andris 15. szülinapja is, de azért az apropó a családi having fun.
Az 1ik nagybátyám a sok közül rögtön megjegyezte, h bárcsak 20 éves lenne, és elkezdte elővenni a fiatalkori képeit, h mennyire jóképű volt... azt mindazonáltal megállapítottuk, h a nagynéném csodaszép nő volt :)
Ma délelőtt pedig üldögéltem, és azon kaptam magam, h megint megkérték a kezemet, a változatosság kedvéért kanadából... miközben arra vártam, h megérkezzen a barátnőm a pasijával és átadja az esküvői meghívójukat.
Természetesen felnéztem az égre, és értékeltem az ajánlatot, de mondtam a Szellemnek, h mi lenne, ha olyasvalaki kérné már meg a kezem végre, akinek szívesen igent is mondok, csak úgy tiszta szívből, igazán??? Arról nem is beszélve, h olyan módon, ami nekem is tetszetős. De az ajánlat édes volt: Be my wife, marry me and do whatever you like... arra az apró tényre, h nekem itt van az életem, a munkám a válasz 1 laza quit volt... azt pedig nem nagyon akarta fogni, h azért m vkivel barátkozol nem azt jelenti, h vele akarod leélni az egész életedet... főleg nem azért, m úgy emlékszel vissza rá, h szép stb...
http://www.youtube.com/watch?v=XJDNos_CrXg&feature=player_embedded közben pedig ezt megnéztem, és kész voltam... bármi lehetséges... én ebben a formában nem biztos, h szeretném, de ahogy a kedvenc kolléganőm szok mondani... ne korlátozzam a Szellemet... csak kérjek, oszt majd kapom, ahogy el sem tudom képzelni annál is jobban :)
Lényegtelen, csak az számít, h vmi bennem változik, amit a külvilág, számomra eddig kevésbé értékelt módon visszajelez számomra, és ez 1 jó kezdet.
A szeparé sztorikat, majd külön, csak megtörtem a hallgatás jegét Lelkes Olvasóközönség szolid nyomására :). Köszönöm :) Próbálok nem eltűnni újra.
Most vhol középúton vagyok. Ebben a hónapban vége az első félévnek (oh mily éles elmére vall, igaz?), de a tanítás értelmében. Túl vagyok sok végigtanított hétvégén, sok izzasztó napon, ahol örömmel álltam, de még mindig bennem van egyfajta félsz, mert mi van, ha nem vagyok elég jó, vagy hibázok, vagy nem tudok olyan magyarázatot adni, h megértse az életét és valóban változtatni tudjon... szóval azok a hétvégék mindig "izzasztóak", de beleteszem magamból a lehető legtöbbet, amit a zoo mellett meg tudok valósítani, és az erőmből kitelik. És hihetetlen sírásban tudok kitörni, ha miután dög fáradtan hazaérek nem tudok leparkolni és 1 órát keringenem kell... volt olyan, h n+1. körnél már ordítottam az autóban, és beolvastam a jóistennek, h ENOUGH... mit akar még? Persze, aztán, amikor megfejtődik, h mi is van, megértem, elfogadom, és azóta valahogy parkolni is könnyebb...
De hogy a kellemes dolgokról is beszámoljak tartottam 1 lelki gyakorlatot 40 napos böjt képében. Közöltem a jóistennel, h én lemondok 1 - számomra - nagy dologról, de lesz szíves vmi baromi nagy ajándékot adni cserébe, h én is lássam, h figyel rám, és jól érezzem magam tőle. El is kezdtem fb-hagyó kedden, ahogy a nagykönyvben meg volt írva, addigra pont túl voltam egy amerikai IT-guy gyönyörű üres szavain... ilyenkor mindig áldom már a józanságomat, h leszoktam a látatlanban való lelkesedésről... ha vki elém áll és kommunikál velem élőben az rendben van, minden egyéb eset számomra érdektelen. Aztán teltek múltak a napok, néha nehéz volt, néha könnyebb, de tény, h 40 nap hosszú idő bárhogy nézzük is, de mondanom sem kell, h azért a jóisten tud, ha akar... vagy lehet, h úgy pontosabb, h ha én hajlandó vagyok megengedni és észrevenni a gondoskodását. Na mendegy... kb. 1, másfél héttel a böjt vége előtt egy tanítási nap után nézegettem az emailjeimet, és írtak, h MEGTALÁLTÁK A PÁLMALEVELEMET... kb. 2010. januárjában regisztráltam, m Szeszili lendülete magával sodort engem is, és neki már megtalálták, sőt mi több a családtagjainak is. És, h az isteni rend pöpec legyen ápr. 23-án éjfélkor lejárt a böjtöm, és 24-én már reggel 8ra ott is ültem, h felolvassák, a pálmalevelemet. Úgyh miután magamhoz tértem, és kisírtam a szemeimet a hallott infók fényében, azért mondtam a jóistennek, h ez igen... vmi ilyesmi csodára gondoltam, bár pont ez eszembe sem jutott, de király... azért jeleztem a kollégáimnak, ha az lesz benne, h sosenem lesz családom, akkor a dunának megyek és kedden ne várjanak. Bementem...
Április közepén még begőzöltem, és úgy döntöttem rövid hajat akarok, a fodrászom alig hitte el, h tényleg levághatja és szabad kezet kap... előtte persze hosszas diskurálás volt a Szellemmel, nehogy vmi libát kövessek el... aztán összerakva az összes súgást és tanult elméletet az áldozat mellett döntöttem... Persze a székben ülve ott ültem, és engedtem hadd menjen :D aztán persze hetekig nem találtam magam a tükörben. Belenéztem, és nem ismertem azt, aki visszanézett, ha vasalva volt, a család le sem reagálta, ha hagytam bodrin, akkor már közölték, h hááátt jó.
De a héten újra átvágattam, mert annyira béna volt... de így jár az, aki konkrét elképzelés nélkül ül az olló alá. De ez 1 fokkal jobban sikerülhetett, mert azóta vhogy jönnek az ajánlatok :) A zooból az öreg mókus végigmért, majd megkérdezte, h hány éves vagyok, m a fiához pont jó lennék... közöltem vele, h ezt nem illik... m vhogy pont akkor kellett a szerverbe jönnie, amikor én voltam ott, és hát nyár van, és ffikollégákat idézve ilyenkor én félmeztelenül járok, és aznap valóban csőtopban voltam, és a galéria hátsó sarkában ülök, és a mérnök közölte, h ahogy jött fel, csak azt látta, h nincs rajtam semmi, majd, ahogy egyre feljebb ért, még mindig nincs, de aztán ugye mégiscsak... de ő bolond, már beígértem neki 1 pofont, mert ha bekattan, akkor azt gondolja, h munkaidő után csókolgathat... m volt erre példa mással, de itt rossz ajtón kopogtat.
Tegnap nagy családi happening volt, ballagott az egyik kisunokatesóm, és rájöttem, h szeretem én a nagy családomat is. Olyan jó találkozni, enni, beszélgetni, és olyan jófejek a srácok, bár utoljára 2 éve találkoztunk, mert vhogy soha nem volt idő, rohan mindenki, de most előre le lett fixálva június 25-e szalonna sütés a telken. Persze, mint kiderült épp akkor lesz Andris 15. szülinapja is, de azért az apropó a családi having fun.
Az 1ik nagybátyám a sok közül rögtön megjegyezte, h bárcsak 20 éves lenne, és elkezdte elővenni a fiatalkori képeit, h mennyire jóképű volt... azt mindazonáltal megállapítottuk, h a nagynéném csodaszép nő volt :)
Ma délelőtt pedig üldögéltem, és azon kaptam magam, h megint megkérték a kezemet, a változatosság kedvéért kanadából... miközben arra vártam, h megérkezzen a barátnőm a pasijával és átadja az esküvői meghívójukat.
Természetesen felnéztem az égre, és értékeltem az ajánlatot, de mondtam a Szellemnek, h mi lenne, ha olyasvalaki kérné már meg a kezem végre, akinek szívesen igent is mondok, csak úgy tiszta szívből, igazán??? Arról nem is beszélve, h olyan módon, ami nekem is tetszetős. De az ajánlat édes volt: Be my wife, marry me and do whatever you like... arra az apró tényre, h nekem itt van az életem, a munkám a válasz 1 laza quit volt... azt pedig nem nagyon akarta fogni, h azért m vkivel barátkozol nem azt jelenti, h vele akarod leélni az egész életedet... főleg nem azért, m úgy emlékszel vissza rá, h szép stb...
http://www.youtube.com/watch?v=XJDNos_CrXg&feature=player_embedded közben pedig ezt megnéztem, és kész voltam... bármi lehetséges... én ebben a formában nem biztos, h szeretném, de ahogy a kedvenc kolléganőm szok mondani... ne korlátozzam a Szellemet... csak kérjek, oszt majd kapom, ahogy el sem tudom képzelni annál is jobban :)
Lényegtelen, csak az számít, h vmi bennem változik, amit a külvilág, számomra eddig kevésbé értékelt módon visszajelez számomra, és ez 1 jó kezdet.
A szeparé sztorikat, majd külön, csak megtörtem a hallgatás jegét Lelkes Olvasóközönség szolid nyomására :). Köszönöm :) Próbálok nem eltűnni újra.
