2011. február 14., hétfő

Ütős címen gondolkodtam...

aztán persze feladtam... és elkezdek írni
Végülis a nagy "mumus" is megvolt a tanfolyam utolsó 2 napja. A múltkori dec. eleji fellépés után kaptam egy 6 hetes házifeladatot a Szellemtől, asszem megugrottam, mert eljött a hétvége, és teljesen nyugodtan ültem és hallgattam az elején. Megtartottam életem első csoportos meditációját, és beszéltem, olvastam, magyaráztam A LOOOTTT... amikor gyakorlat volt néha észrevettem magamon, h a 3 éves énem járkál/figyel, aki belül örül, h míg a többieknek aludni kell ő lehet a vigyázó... és persze ilyenkor röhögtem magamban/magamon, de nagyon. Vagy eljött, amikor a maciknak tartottam órát, és néha egész tanárnénisre sikeredett... de persze Ross is felvillant, amikor felolvastam a könyvből... pont annyira unalmasan, mint ő, az x.edik felolvasásnál néha felpillantottam a könyvből, amit próbáltam nem görcsösen sem nem remegő kézzel tartani, miközben persze Ross arca volt előttem, amikor a többieknek próbálja megmutatni az előadásának technikáit, és kérte a véleményüket... néha, amikor fel mertem pillantani a könyvből rám meredő szempárokat láttam... az kicsit shokk(oló) volt, úgyh inkább koncentráltam a könyvre, without any eye contact :D a nap végén kritikaként meg is kaptam, h váltogassam a hangszínemet... kérdeztem, h eladludtak rajta? annyira uncsi volt? De nyilván én sem élveztem volna annyira... és persze idővel sokkalta lazább és könnyedebb leszek, de első második két napnak tökéletes volt. A kritikák mellett sok dícséretet is kaptam, de igazán az számít, amit belül érzek, és az az öröm.
Úgyh majd folyt köv előbb utóbb önálló szárnyakon is akár...

2011. február 13., vasárnap

Ezt a levelet

Szeszilitől kaptam... ő elmondta a kedvenc részét :) h fel kell hagynia a tervezgetéssel... én meg itt topogok, mert hallgatva az Abraham-Hicks anyagokat a mindennapokban elbizonytalanodtam. Persze ott is el kell engedni a dolgot psb. át kell engedni az Univerzum Tündéreinek, majd ha kívántál befogadni... I know I know... és igen a hiten is van mit dolgozni... Szeszili megkapta a szerelmet, és vannak benne még kérdőjelek, bár nagyon rövid alatt összehangolódtak, mintha ezer éve ismernék egymást, sőt mi több még a pálmalevelében is szerepel a fiatalember. Sajnálom a saját szkepticizmusomat, de mivel n+1x már megéltem ezt a hirtelen óriási rohanjunk bele az életbe és együtt és igazán és mindent, majd épp akkora lendülettel ki is fújt az egész, de mivel ez az én "félelmem" v. keserű tapasztalatom, így most nagyon visszafogottan ugyan, de drukkolok, és nem károgok :) minden szerettem boldogságéért imádkozunk non-stop. 
Időről időre felbukkan a múltam 1-1 régi db-ja. Volt, aki épp vmiféle jól-létét mindenképp velem akarta közölni, mert utoljára velem érezte magát jól a bőrében... persze az már ijesztően messze van. És meghallgatom pár sor váltás erejééig, majd közli, h mennyire szeret beszélgetni velem, és feltöltődik... 
Tegnap 1 másik "bútordb" bukkant fel, aki olyannyira kiborított anno az önzőségével, h utána fél évig randi-elvonóra ítéltem magam, amiből másfél év lett. Néha méltatlankodik, h nem gyógyítottam meg a lábát, de ha meghúzza és varázsütést akar épp akkora terhelés mellett, azzal nem tudok/akarok mit kezdeni. Azt hiszem nem kötelező minden williet megmenteni. Ezt muszáj volt megtanulnom az évek folyamán. Azért mindig megpróbál érdeklődni, h mi az az svt, de a válasz már nem szok tetszeni neki. Elmondom, h még mindig az, ami miatt kiröhögtél és hülyének néztél, úgyh nem mennék bele a részletekbe most sem... majd közölte, h nem nézett hülyének, csak lehet, h akkor nem figyelt és hallgatott végig... ÓÓÓ tényleg??? És még bocsánatot is kért, ha megbántott... De ki dédelget már  5 éves lényegtelen dolgokat? Persze nincs ezzel baj, mert bár elengedésből 10ből 9,5x megbukom, de ha netántán mégis úgy esik, h egy fél pirospontot gyűjtük, utána király vagyok, és vissza már nem fordulok.
Elmondta, h szeretik és ő is szeret, de még sincs jól... javasoltam pár "szakirodalmat", ill. adtam egy kis ízelítőt a teremtésből... igazából egy dolog miatt szeretek erre energiát forúltdítani... na nem több miatt... egyrészt, mert ebben jó vagyok, és amíg van erre energiám, h a másikat felemeljem és lökjek rajta 1 nagyot miért ne?, másrészt ezt ugye mindig magamnak is mondom, h az ingadozó hitem stabilizálódjon. 
Az első randis helyszínnel álmodással, meg az úgy meghallgatnám az svt-t szöveggel találkozó lehetőségével úgy vagyok, mintha le sem írta volna, nem vagyok nyitott semmi ilyesmire. Főleg a "múltunk" miatt sem. Pár évvel felettem járt a középiskolába, de totál alkalmatlan volt párkapcsolatra, amikor még velem próbált kapcsolódni... nem tudtam felvenni a ritmust a folytogatós, ellenőrzős, önálótlan barátnő imidzsével, ami a fejében létezett, és nem volt pálya az esténként dvd-t nézünk és sört vedel forma sem... 
Sokszor belefutok abba, bár akkor még 30 alatt voltam, h egyre nehezebben megy az alkalmazkodás, holott én még 1 jól alkalmazkodó személynek gondolom magam - legalábbis a munkahelyemen mindenképp. Csípős nyelvem, irónikus humorom és nyíltan csipkelődős szám van, és néha már már én is úgy érzem, h elgurítottam a pöttyöst, de így fogadnak el.
Nem sajnálom a múltam irányába a lelkesedés hiányát, mert adok-kapok van. És amikor úgy igazán lényeges történik az életemben, néha 1 kósza pillanatra előtör bennem az emlék, amikor még megosztottam a számomra fontos emberrel, de aztán gyorsan felmérem, h amennyire nem érdekel engem ezeknek a srácoknak a nyűge, bár sosem szerettem őket, úgy épp oly annyira nem érdekelné azt a valakit. Ez nem jó, nem rossz... tény. 1x fordultam hozzá miután elváltak útjaink, "sarokba szorítottam" Istent, türelmetlen voltam és azonnali választ akartam... a legrosszabb reakciót kaptam, ami kijózanított, egy évre rá ő szólt hozzám, és kérdezett több körben. Nem is értettem, de úgy rendeztem el magamban, h így kért bocsánatot, ezzel kvittek vagyunk. Kértem a jóistent, h vigyen el minden energiát, ami még függőben lehet, és enough is enough. Pl. ott semmilyen személyes dologról nem volt szó. Nem akarta tudni, h mi van velem, én sem akartam kérdezni semmit, amire nem akartam választ kapni, vagy megadni az esélyt, h nem lenne jó hallani, és szépen beköszöntött az új év...

Vmi átkattant bennem... ami 1 szimpla cheerios vásárlással kezdődött, és otthonteremtésbe csapott át, és az elmúlt hetekben többször jártam barkács/bútoráruházakba, mint egész eddigi inkarnációm alatt, és már az sem volt túl funky, amikor a Legkedvencebbem lakberendezett, és kávézó előtt/helyett a tiplik és kábelrengetegek között kóvályogtunk... és mostanság, ha nem tanultam/tanítottam, akkor pakoltam... végülis 1 lécen túl vagyok... a fekvőfotelemben ücsörgök, és onnan fejezem már be ezt a posztot... de most el... but I shall return. 

2011. február 12., szombat

Szerelmes levél Istentől

Drága Egyetlenem!

Mindenki vágyik rá, hogy teljesen odadhassa magát valakinek, hogy mély lelki kapcsolatban legyen egy másik emberrel, hogy valaki igazán és csakis őt szeresse, de én azt mondom: "Nem."
Mindaddig nem, amíg elégedett és boldog nem leszel az egyedüllétben, és abba, hogy teljesen és maradéktalanul Nekem nem adod magad. Mert addig nem állsz készen arra az intenzív és különleges személyes kapcsolatra, amelyet számodra tartogatok. Senkivel és semmivel sem egyesülhetsz, amíg Velem nem egyesültél. Szeretném, ha felhagynál a tervezgetéssel, a kívánságokkal, és engednéd, hogy átnyújtsam neked a létezés nagyszabású tervét - egy olyan tervet, amely minden képzeletedet túlszárnyalja. Azt szeretném, hogy a legjobbat kapd. 
Kérlek, hagyd, hogy elhozzam Neked. 
Fontos, hogy mindig figyelj Rám, és a legjobbat várd. Hogy mindennap megéld az elégedettséget, ami ÉN VAGYOK. 
Figyelj és tanulj a dolgokból, amelyeket mutatok neked. És várj. Ez minden. Ne aggódj. Ne nyugtalankodj.
Ne nézd, másnak mi van, hogy mit adtam neki. Ne nézd a dolgokat, amelyekről azt gondolod, hogy szükséged van rájuk. Csak Engem nézz, különben nem fogod meglátni, amit mutatni akarok Neked. És akkor, ha elkészültél, megleplek egy szerelemmel, amely sokkal, de sokkal csodálatosabb, mint amiről valaha is álmodtál. Láthatod, hogy amíg nem állsz készen, és az a valaki, akit Neked szántam, nem áll készen (ebben a pillanatban is azon dolgozom, hogy mindkettőtöket felkészítselek), amíg mindketten meg nem elégedtek pusztán Velem és az élettel, amelyet Nektek szántam, nem lesztek képesek megtapasztalni a szerelmet, amely a Velem való kapcsolatotokat példázza. Ez a tökéletes szerelem.
És Drága Egyetlenem, én azt szeretném, ha a Tiéd lenne ez a legcsodálatosabb szerelem. Szeretném, ha megelevenedne előttem Velem köttetett kapcsolatod képe, és örülhetnénk a szépség, a tökéletesség és a szerelem eme uniójának, amint a kézzelfogható, anyagi világban is testet ölt. Tudd, hogy kimondhatatlanul szeretlek. Higgy, és légy boldog.

Szeretettel:

Isten